A legutóbbi debreceni tanfolyamomon érkezett egy levél a kérdésdobozba (sajnos nem írta alá a
kedves írója, mindenesetre köszönöm!):

„Ha valaki dühös rám, és ordít, magán kívül van, azonban én – ha jól működik az intuícióm –,
megláthatom, hogy nem is rám dühös, hanem benne van egy olyan óriási feszültség, amit az én
jelenlétemben tudott kiengedni. Én nem haragot, sértődöttséget érzek, hanem megtiszteltetést,
hogy őszinte volt hozzám, bízott bennem, mert le akarta tudni problémáját, és nem továbbcipelni. Itt
az intuíció kifejlesztésének fontosságára gondolok”.

Igen, arra is lehet gondolni. Én még inkább a pozitív hozzáállásra. Az élethez való hozzáállásunk jobbá
tételére. A gondolat-nagytakarítás lényegére!

Ha velem üvölt valaki, meg is sértődhetek, napokig rágódhatok rajta, vagy visszaüvölthetek, egyre
jobban fölhúzhatom, majd napokig hergelhetem magam az ügyön, végül megfájdul a fejem, rossz lesz
a hangulatom, aludni sem tudok már rendesen, stb., stb.

Magamat büntessem mások dühe, tisztességtelensége, vagy hülyesége miatt? Mennyivel jobb
feltételezni, kitalálni, vagy megérezni – ld. fenn – valami pozitív vonást, ami rám is pozitíven hat.
A világot, másokat megváltoztatni kevéssé – esetleg csak közvetve – áll hatalmunkban. A gondolat-
nagytakarítás lényege önmagunk megváltoztatása.

Akit mélyebben is érdekel a téma, szívből ajánlom figyelmébe legkedvesebb „mesterem”, Anthony de
Mello egyik kis videóját:

Már miért ne legyünk egyre jobban és jobbá? Legyünk!

Domján Gábor