0

Gyerekoktatók

Bakos Kornél

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Amióta az eszemet tudom, neveltem és tanítottam. Ez az életem. Mi mást tehetnék?

Miért tanítod az Agykontrollt?

A gyerekeknek azért, mert ők a jövőnk, s a jövőnk teremtésének felelőssége közös. A felnőtteknek azért, hogy ne legyen késő, mert igazából soha nem késő!

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

A csillogás és a lelkesedés a gyermeki szemekben, s rá 25 évre a csillogás és a lelkesedés az előbbi, immár felnőtté vált szülők gyermekeinek szemében.

Bódi Andrea

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

26 éve a nem létező véletlenek sokasága vezetett el a Silva-módszer megismeréséhez, melynek elsajátítását és azt, hogy ezt a tudást átadhatom másoknak, életem egyik legnagyobb áldásának tartom. Boldogsággal tölt el látni azt a folyamatot, ami alatt a gyerekek felismerik saját lényük csodáját, varázslatos, ahogy a tanfolyam előre haladtával önbizalmuk, magabiztosságuk egyre növekszik, mindez azért lényeges, mert ezek a képességek nagymértékben hozzájárulnak az iskolában és a magánéletben elért sikereikhez. Életünk hajtóerejét, az örömöt élem meg, amikor a szülők szeretetteli „kényszere” által érkezett gyerekek alig várva a tanfolyam második napját – „Hálás vagyok, hogy elhoztál” – mondattal köszöntik az érkező szülőket, és engem ez az örömteli érzés visz tovább az úton, hogy amíg csak a szeretet által képes vagyok megérinteni a gyerekeket, átadjam nekik azt a módszert, melyet megismerve felismerik, hogy az ÈLET csodásabb annál, mint amit a szem érzékelni képes.

Miért tanítod az Agykontrollt?

A gyerekek legfőbb feladata a tanulás, ami nem éppen a legszeretettebb foglalatosságaik közé tartozik, de az átadott tudásanyagnak köszönhetően megértik azt a központi tézist, hogy a gondolatok valóságot teremtenek, vagyis a tanulás hatékonyságának fokát, annak sikerességét nagymértékben befolyásolják gondolataik, kimondott szavaik és érzelmeik.

A háromujj-technika csodás működőképessége mellett a tanuláshoz való megváltozott hozzáállásuk örömteli pillanatokat és jobb jegyeket eredményeznek számukra, az Ö sikerük nekem is siker. Számomra a módszer több, mint mentális technikák sokasága, mely nagymértékben könnyebbé teszi mindennapjainkat (gondolok itt a frissesség-, alvás-, fejfájáskontrollra….stb.), hiszen maga a meditáció a testre ható biológiai csodája, jótéteménye mellett KULCS önmagunk mélyebb megismeréséhez, elfogadásához, szeretetéhez.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

„Nagymamám szívinfarktust kapott, újraélesztés után az intenzívre szállították és az orvosok azt mondták, hogy búcsúzzunk el tőle, mert nem biztos, hogy megéli a másnapot. Ekkor eszembe jutott, hogy tudok neki üzenni, a szubjektív kommunikáció segítségével, így a tanult módon kapcsolatba léptem vele, magam elé képzeltem mosolygós, egészséges arcát, majd elmondtam neki, hogy ha van ereje jobban lenni, és van olyan dolog, amit még szeretne megtenni az életében, akkor ne adja fel, mert mi nagyon szeretjük és nagyon örülnénk neki, ha felébredne és még hosszú, boldog éveket töltene velünk. Másnap magához tért és azóta is (5 évvel később) napról napra jobban van. Angi, Sopron”

Csontosné Takács Annamária

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Kecskeméten élek Férjemmel és két gyermekünkkel együtt, agykontrollos-családként.
Több, mint 2 évtizede gyerekek között töltöm a napjaim. Tanító-fejlesztőpedagógusként olvasni, írni, számolni tanítom a kis lurkókat, de ezzel együtt a lelküket is ápolom, velük együtt sírok, örülök és nevetek! Ez a hivatásom. Csodálatos érzés látni, kísérni, terelgetni őket azon az úton, amin kis megszeppent hét évesekből kiskamaszokká cseperednek.

Miért tanítod az Agykontrollt?

A Silva-féle agykontroll használatával olyan felismerések, megtapasztalások segítenek a mindennapjaim EGYRE JOBB megélésében, amik hatnak a gyerekekre is. A pozitív gondolatok, a pozitív kommunikáció olyan utakat nyitnak meg, amelyek az élet minden területét befolyásolják. Nagy öröm számomra, hogy gyermekagykontroll-oktatóként megismertethetem a gyerekekkel a módszerhez kapcsolódó technikákat. Ezek segítségével megtanulják, hogy hogyan tudják elméjüket hatékonyabban használni, jobban irányítani, a napjaikat sikerrel megélni. Hiszem, hogy ők sokkal fogékonyabbak, tehetségesebbek, mint mi felnőttek, hiszen repülnek a kèpzelet szàrnyàn!

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Eddigi legnagyobb örömöm Fiamhoz kapcsolódik. Figyelem-koncentrációs nehézséggel küzdött évekig. Állapotát így fogalmazta meg agykontroll tanfolyam előtt: „Órán olyan, mintha egy rolót lehúznának a fejemben, addig pihenek (kb.3-4 perc), de közben lemaradok az anyagról.” Az agykontroll-technikák használatával képes órán figyelni, három ujja tulajdonképpen folyamatosan segíti őt az összpontosításban. Csodálatos látni azt, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb.

Gábor Ágota

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Székesfehérváron élek családommal, férjemmel és két gyermekemmel.
Elhivatott pedagógusként, tanítóként dolgoztam 23 évig. Egy éve magántanár vagyok. Gyerekkorom óta tudtam, hogy tanítással, oktatással szeretnék foglalkozni, mert a tudás és tapasztalat megosztása fantasztikus érzés! Szerencsésnek érzem magam, hogy megtaláltam azt a hivatást, ami minden szempontból ideális és tökéletes számomra, ez pedig nem más, mint az agykontroll technikáinak és módszerének átadása gyermekek részére. Hobbim a kóruséneklés, így teljes az életem, oktatóként és zenészként.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Az agykontroll módszerével már gyermekkoromban megismerkedtem – akkor még csak könyv formájában, – majd később, 2007-ben végeztem el dr. Domján Lászlónál a felnőtt tanfolyamot Pécsen. A technikák beváltak, mindig sikerült a legnagyobb nehézségekből is talpra állni. Azóta is egyre jobban és jobban vagyok!
A vágyam, hogy a legkisebbeknek is átadhassam ezt a csodát, sikerült, így elmondhatom magamról, hogy nagyon szerencsésnek érzem magam. Mindenki megérdemli, hogy sorsát, mindennapjait, egészségét és lelki jóllétét saját maga irányítsa a lehető legjobb irányba.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Örömmel tapasztalom, hogy a tanfolyamokon a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkinek vannak olyan komoly céljai, melyek még a felnőtteknél is dicséretesek lehetnének. Több gyermektől kaptam visszajelzést az iskolai- és sporteredményeik javulásáról, különböző fájdalmaik megszűntetéséről és a stresszes állapotuk leküzdéséről.

Harnóczi Erzsébet

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Három pedagógus végzettségem van: gyógypedagógus, óvodapedagógus, tanító.
Gyógypedagógusként dolgozom általános iskolában, SNI-s gyermekeket fejlesztek. Tapasztalom, hogy a diákok többsége motiválatlan, nehezen vagy gyengén teljesíti az iskolai követelményeket, nem csak azok, akik hozzám járnak. Míg mások, bár jól tanulnak, szoronganak, sok időt töltenek a tanulással.
Valljuk be, nincs könnyű feladatuk, sokuknak nem is sikerül egyedül megoldani ezt a problémát. Őket szeretném segíteni tanfolyamaimon. Olyan ismereteket adok át a gyermekagykontrollon és a tanuláskalauzon is, melyeket önállóan tudnak a későbbiekben használni. És ha használják a javulás nem is marad el. Ha pedig sikeresebben telnek a napok, ez az élet más területeire is pozitív változással lesz.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Elsősorban azért, mert nagyon jónak, hasznosnak tartom a módszert, így másoknak is át tudom adni ezt a tudást. Szeretem a gyerekeket, jól megtalálom velük a hangot. Nagy szükségét látom, hogy megismerjék a gyerekek ezt a módszert, mert sokan feszültek vagy tanulási problémáik vannak.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Többször volt, hogy szülő elérzékenyülve köszönte meg a munkámat.
Nagyon jól esett, amikor a szülő arról számolt be, nem gondolta, hogy ilyen hatásos lesz a tanfolyam a gyerekének és ilyen jól is érzi magát itt.
Gyermeksiker: Torma Ottó asztaliteniszben 1. helyezést ért el.

Hartyániné Barta Judit

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Óvodás koromtól tanítok: kezdetben játékból, 1995 óta igaziból, iskolában tanárként, s 2008 óta tanfolyamok keretében is, agykontrollt és tanuláskontrollt gyermekeknek, valamint villámolvasást. Három gyermek édesanyjaként napi szinten találkozom a gyermekek fő problémáival, melyek jórészt a tanulással, a feszültségek levezetésével, hétköznapi problémák megoldásával kapcsolatosak. Tanárként feladatomnak tartom és örömömre szolgál, hogy a számomra ismert és bevált módszereket nekik is megmutassam.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Az agykontroll számomra kaput nyitott belső világomba: ami eddig álmok, érzések, érzelmek kiismerhetetlen halmaza volt, az onnantól, hogy megtanultam tudatosan belépni egy csodálatos, rendezett világgá vált, amiből tanulhatok, meríthetek, s amit irányíthatok is jórészt. Már az alaptanfolyamon megfordult a fejemben, milyen jó lett volna mindezeket a technikákat gyermekkoromtól kezdve tudatosan alkalmazni. Ezért örülök, hogy saját gyermekeim már korán megismerkedhettek ezzel a módszerrel, s magam hozzájárulhatok ahhoz, hogy más gyermekek számára is kinyílhasson az a bizonyos kapu.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Az első tanfolyamok egyikén egy hiperaktív kisfiú vett részt. Problémájára még a kezdés előtt figyelmeztetett az anyukája, így jobban tudtam rá figyelni. Miután a székről fejjel lefelé lógva végigautózta a két napot, némi csalódottságot éreztem, hogy nem tudtam neki segíteni, bizonyára semmi nem jutott el hozzá, semmire nem fog emlékezni. Nagy meglepetésemre a tanfolyam végén odajöttek hozzám az anyukájával köszönetet mondani, s az anyuka elmesélte, hogy kisfia előző este beszámolt az egész napról, nagyon jól érezte magát, s sajnálja, hogy a jövő héten már nem jönnek. Ekkor nyert számomra igazán tartalmat a mondás: A látszat csal.

Hoffbauerné Sinkó Csilla

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Pécsett születtem, és itt élek ma is családommal. Kecskeméten szereztem meg az óvodapedagógusi diplomát, a Budapesti Tanítóképző főiskolán szakvizsgáztam. Egész kicsi koromtól arra vágytam, hogy gyermekekkel foglalkozhassak, és segíthessek Nekik abban, hogy felszabadult, vidám, kiegyensúlyozott, és magabiztos, sikeres emberré váljanak.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Az agykontrollal 1989-ben, José Silva és Philip Miele: Agykontroll könyvéből ismerkedtem meg, és meglepődve megtapasztaltam, hogy a könyvben olvasott technikák működnek! Később a tanfolyam elvégzése óriási élmény volt. Fantasztikus pozitív változást tapasztaltam az életem szinte minden területén: kitűzött céljaim megvalósultak a magánéletben, a munkában, a gyógyulásban stb. Kívánom, hogy ezt a pozitív változást minél többen megtapasztalhassák, ezért tanítom gyermeknek az agykontrollt.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Egyik legjobb élményem az agykontroll oktatása során: Agykontroll táboraimban a programnak része a sok erdei kirándulás. Levente szomorú, és dühös volt, mert ebben nem tudott részt venni allergiája miatt (az erdőben fulladt, bedugult az orra, ömlött a könnye, bedagadt a szeme stb) . Mondtam neki, hogy jövőre emiatt valószínűleg nem lesz kedve velünk táborozni. Ő azt válaszolta, hogy bizony jönni fog, de már nem lesz allergiás! Valóban jelentkezett is a következő táborokba (még 3 alkalommal), és nagyszerűen érezte magát, mert az agykontroll segítségével megszüntette az allergiáját.

Hoffer Éva

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Az AGYKONTROLLAL 1991-ben ismerkedtem meg, és életem meghatározó része lett.
Akkortájt nagyon nehéz időket éltem; testileg, lelkileg, anyagilag mélyponton voltam. Aztán „véletlenül” kezembe került Jose Silva könyve… Megtanultam a módszert, működött…!
Eztán jött a következő „csoda” : tanfolyam Veszprémben… Laci (Dr Domján László)elvarázsolt! Rájöttem, hogy mi emberek sokkal többre vagyunk képesek, mint amire valaha gondoltunk.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Pedagógusi fantáziám „beindult”: …és, ha a gyerekek ennek ismeretében nőnek fel? Gyerekeknek is kellene tanítani!!! Egy év múlva egy kis lelkes Csapat elkezdte oktatni az AGYKONTROLLT gyermekeknek. Immáron 24 éve én is e csapat tagja vagyok, és több ezer gyermeknek tanítottam meg a módszert.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Számtalan sikertörténetet tudnék elmesélni tanulásról, sportteljesítményről, gyógyulásról, kapcsolatteremtésről stb, de számomra a saját gyermekeim sikerei a legkedvesebbek.

Lányom az AGYKONTROLL hatására magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb, vidámabb lett. 30 kg-t sikerült leadnia.
Fiam, aki közepes tanuló volt, és utálta az iskolát, ma már két diplomás közgazdász, sikeres fiatalember, aki nem ismer legyőzhetetlen akadályt. Eddig minden célját elérte.
Én is jól vagyok, illetve EGYRE JOBBAN! Energikus, vidám és egészséges…! És ha a titkomról kérdeznek, csak ennyit mondok: AGYKONTROLL!

Horváth Brigitta

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Horváth Brigi vagyok, a hétköznapokban Veszprémben élek, és jelnyelvi tolmácsként, 2008 óta pedig gyerekoktatóként is dolgozom. Emellett sportoló fiatalok mentális felkészítésével foglalkozom, sokat vagyok a gyermekeimmel, futok, bokszolok, olvasok, utazgatok és találkozom a barátaimmal. Hálás, ösztönös, kreatív, és ma már boldog embernek tartom magam, és az erre vezető úton hatalmas mérföldkőnek tartom az agykontroll megismerését az életemben.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Hiszek abban, hogy minden mindennel összefügg, és abban is, hogy a naponta rendelkezésre álló időnket jól kihasználva, egyszerre egy dologra koncentrálva mindannyian képesek vagyunk különféle célokat kitűzni és azokat megvalósítani. Ehhez kiváló, könnyen megtanulható eszköznek tartom az agykontrollt. Azért tanítom gyerekeknek, mivel azt gondolom, hogy ha már gyerekkorban felelősséget vállalunk a gondolkodásunkért, hozzáállásunkért és megtanulunk egymásra és az univerzumra hangolódni, szebb, jobb világot teremtünk.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

A legmeglepőbb számomra az volt, amikor a fiam két egymás utáni napon „újraszámoltatta” alfában a két különböző tanár által még ki nem adott, csak bediktált 3-as dolgozatot és így mindkettő négyes lett, pontosan úgy, ahogyan elképzelte: a 3-as áthúzva és fölé írva a 4-es.
A sok siker mellett a legmeghatározóbb élmény számomra az, amikor évek elteltével találkozom gyerekekkel, akik tanfolyamot végeztek, és újra, meg újra megtapasztalom, hogy mindannyian sikeres, jó úton járó kamaszokká, fiatalokká váltak.

Jelenka Éva

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Amióta az eszemet tudom, pedagógus akartam lenni. Boldog embernek tartom magam, mivel ez teljes mértékben sikerült. Szakmai pályafutásom során fő célom a tanulók hatékony oktatása és fejlesztése volt. Közel 40 évig tanítottam kisgyermekeket írni, olvasni, számolni és szlovák nyelvre a révkomáromi Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában. Két szakmai attesztációval rendelkezem. Emellett hosszú évekig módszertani bizottsági vezető voltam, a Selye János Egyetem hallgatóinak felkészítő, gyakorlat vezető tanára, online tesztfeladatok szerzője magyar nyelv és irodalomból, valamint attesztációs és diplomamunkák bírálója.
Mindig érdekelt a gyermeklélektan, rengeteg tudást és tapasztalatot gyűjtöttem össze a témával kapcsolatban. 1992-ben ismerkedtem meg az agykontrollal és az elsők között végeztem el a tanfolyamot. Az ott tanult technikák hasznos segítőeszközeimmé váltak az életem minden területén. Pedagógiai munkám során azt tapasztaltam, hogy sok gyermek számára gondot okoz nemcsak a tanulás, de az iskolai kollektívába való beilleszkedés is. Az agykontroll oktatásával sok gyermeknek tudok segíteni abban, hogy hatékonyabban tudjanak tanulni. Az iskolai elvárásoknak stresszmentesen feleljenek meg és sikeresen küzdjenek meg a tanulási problémákkal, ezáltal pedig kiegyensúlyozott, nyugodt gyermekkoruk legyen.

Miért tanítod az Agykontrollt?

2018-ban Budapesten már az unokámmal vettem részt a gyermekagykontroll tanfolyamon. Akkor és ott fogalmazódott meg bennem, hogy milyen jó lenne ezeket az ismereteket, technikákat átadni minél több gyermeknek. Tanárként naponta tapasztaltam a gyermekek szorongását, megfelelni akarását, tanulási problémáit. Ott döntöttem el, hogy ha befejezem iskolai pályafutásomat és nyugdíjba megyek, ezt szeretném csinálni. Szeretném átadni számukra az agykontroll által kínált egyszerű, de nagyszerű, mindenki által elsajátítható technikákat, amelyek segítségével könnyedén és hatékonyabban tudnak tanulni és nem utolsó sorban stresszmentesen venni az akadályokat. Segíteni szeretnék nekik abban, hogy már gyerekként teljes értékű, boldog életet élhessenek. Kinyíljon számukra is az a kapu, ami mindenki számára kinyitható.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Számomra a legfelemelőbb érzés megtapasztalni azt, hogy az addig zárkózott, bizonytalan gyerekek egyre nyitottabbá és magabiztosabbá válnak. A tanfolyam második napjának délutánján a gyerekek nem akarnak hazamenni, mert friss és vidám hangulatban kérik még, hogy folytassuk. A kedvencük a relaxáció és a memóriafogas-technika, aminek segítségével könnyedén megjegyezhetnek bármit, a tananyag főbb részeit, évszámokat vagy akár a bevásárló listát. Emlékezőképességük fejlesztéséhez ez egy zseniális technika. A tanfolyam másik fő célja a relaxáció megtanulása, mely a stressz egyedüli természetes ellenszere.
A szülői visszajelzések arról tanúskodnak, hogy a tanulási technikák tényleg működnek, mindenki által elsajátíthatóak és a gyerekek hozzáállása a tanuláshoz pozitív irányba változik. Tapasztalatom szerint ez a felismerés az alapja annak, hogy az agykontrollt céljaik elérésének szolgálatába tudják állítani, hogy az élet különböző területein korábban nem is gondolt sikereket tudjanak elérni.

Elérhetőségem

+36 70 725 5441 (HU)
+421 902 561 899 (SK)
agykontroll58@gmail.com
www.gyermekagykontroll.com

Kelemen Gyula

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

1990-ben ismertem meg az agykontrollt, amikor Zalaegerszegen a magyarul megjelent könyv általam szervezett tájékoztató előadását tartotta Dr. Domján László. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy ezt a módszert lehetőségem szerint minél szélesebb körben népszerűsítsem az emberek körében. Hálás vagyok a sorsnak, hogy az országban az elsők között voltam, aki gyerekek részére képzést tarthatott. Az elmúlt évtizedek alatt több száz gyermekkel ismerkedtem meg, akik az agykontroll módszereit hatékonyan beépítették a minden napjaikba. Az életet jobbítani szándékozó, a tanfolyamon tanított technikákra az élet valamennyi területén szükségünk van, és erről az évek alatt egyre inkább meggyőződtem.

Miért tanítod az Agykontrollt?

A diákok részére szervezett tanfolyamok szembesítik a résztvevőket, hogy a tanulás, új ismeretek elsajátítása, nem jelent „fáradtságos tevékenységet”. A közös munkával elsajátított „tananyag” rendszeres használata, a gyerekek személyiségének kiteljesedését eredményezi. A módszer használatát a család hozzáállása is segíti. Ezért a tanfolyamaim záró foglalkozásán a szülők jelen vannak, ez által betekintést nyernek a két napos képzés tematikájában.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Évtizedek alatt rengeteg pozitív élménnyel leptek meg a tanfolyam résztvevői, melyekről a hosszan lehet írni. – Tanulmányi versenyeken, vizsgákon elért eredmények, sport sikerek, gyógyulást segítő programozás,… – A szülők részéről több alkalommal érkezett visszajelzés, hogy a tanfolyam után, az addig „kissé szórakozott” gyermekük „összeszedettebb” lett, szívesen jár iskolába és kevesebb magatartásbeli probléma fordul elő melyben érintett. Az idő múlását jelzi, hogy a régi tanítványok napjainkban, már a saját gyerekeiket hozzák agykontrollra, és mint mondják, ha Ők elsajátították ezeket a technikákat és ez számukra hasznos volt, akkor ezt kötelességük továbbadni.

Kertészné Magyar Judit

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Debrecenben élek a családommal. Gyermekkori álmom vált valóra, mikor átvettem tanítói diplomámat 2001-ben. A tanítás, a tudás átadása „lételemem”. Egy Debrecenhez közeli kis faluban tanítok alsós gyermekeket írni-olvasni. Néhány éve fejlesztő, differenciáló szakon pedagógus szakvizsgát szereztem, hogy még hatékonyabban gyakorolhassam a hivatásomat.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Az agykontroll tanfolyam elvégzése után, arra gondoltam, milyen jó lett volna már korábban ismerni az agykontroll technikákat.
Megdöbbentő volt számomra a felismerés, mennyi lehetőség van a saját tudatunkban. Ezt meg tanulni használni, a sikeres életvezetéshez, legalább olyan fontos, mint tudni az ábécét. Már akkor megfogalmazódott bennem a vágy, hogy az új tudásomat majd én is továbbadhassam, minél több, gyerekhez eljuttathassam, az életet megkönnyítő, sőt jobbá tevő ismereteket.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Egy-egy relaxációs gyakorlat után a kiegyensúlyozottság, nyugalom azonnal érzékelhető a csoportban.
A számos sikertörténetben az a közös számomra, hogy öröm látni, mikor a gyerekeknek sikerélménye van, és ez tovább motiválja őket.

Klemné Újvári Viktória

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Klemné Újvári Viktóriának hívnak, rekreációszervező végzettségem van, valamint 13 éve Csoportos Fitness Insrtuctorként dolgozom.
Gyerekeknek és felnőtteknek tartok táncos és fitness órákat. A tanítás, a mozgás lételemem, úgy érzem, itt tudok leginkább kiteljesedni, itt vagyok leginkább önmagam. Nagyon szeretek gyerekekkel/emberekkel foglalkozni. Számomra a legnagyobb öröm, ha az életükbe boldogságot, felszabadultságot és pozitív energiát vihetek.
A gyermekagykontroll tanfolyamokon és a  táncos foglalkozásaimon szeretem látni, ahogy a játékok, a mesék, a zene, a tánc hatására felszabadulnak és megnyílnak. Az agykontroll technikák elsajátításával vidámabbak, magabiztosabbak lesznek, és könnyebben ki tudják fejezni magukat. Az foglalkozások után pedig mindig boldogan, élményekkel feltöltve távoznak.

Miért tanítod az Agykontrollt?

A felnőtt agykontrollt, Domján Áron előadásában ismerhettem meg. A családomban is már régóta a mindennapok részei az agykontroll technikák alkalmazása. Hatékonyságáról nincs kétségünk.
Az agykontroll csakis pozitív eredményt hoz az életembe: megkönnyíti a mindennapjaimat, kiegyensúlyozottabb, kipihentebb, nyugodtabb vagyok általa. Hálás vagyok, hogy ezeket az elképesztő technikákat használva könnyebbé, egyszerűbbé, boldogabbá tehetem a magam és a környezetemben élők életét is.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Asztmás kisfiammal rendszeresen gyakoroljuk az agykontroll technikáit. Örömmel látom, hogy milyen szépen, tudja lenyugtatni önmagát már, ha éppen játék közben kifullad. Valamit nagy öröm számomra, hogy minden este igényli a relaxációval történő elaltatást.

Korbacskáné Varga Judit

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Budapesten élek férjemmel és két gyermekemmel együtt. A fiam és a lányom is elindultak már a felnőtté válás útján, egyetemre járnak és hivatást választottak. Középiskolai bölcsész tanár végzettségem van történelem-német szakon, de az elmúlt 15 évben többnyire felnőttoktatásban, azon belül is az oktatás-és vizsgaszervezésben tevékenykedem, ennek minden csínját-bínját kitanultam.
Bő tíz éve készülök erre a hivatásra. Akkoriban végezték el a gyerekeim a tanfolyamot, és az ott tanultakat pedig a mindennapjaik részévé tették. Rendszeres gyerekagykontroll klub látogatóként pedig mindig feltöltött és motivált a sok gyereksiker.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Az iskolai életben és a környezetemben is látom a gyerekek túlterheltségét, a tananyagban a lexikai ismeretanyag túlzott mértékét. Véleményem szerint ez sok fiatalt tesz motiválatlanná, elbizonytalanítva őket céljaik elérésében. Az agykontrollos technikák elsajátításával a mindannyiunkban meglévő mentális eszköztárunk működtetése kerül a fókuszba. Fontosnak tartom, hogy ezen technikákat már kisiskolás korban megismerhessék a gyerekek, tudatosabbakká válhassanak mindennapi életük alakításában. Mert így válik belőlük kiegyensúlyozott, egészséges felnőtt. Rájuk pedig végtelen számban szükség van.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Az agykontroll oktatása kapcsán látom, hogy még az egészen kicsi gyermekek is mennyire fogékonyak a mentális technikák befogadására és képesek a nehézségeikre megoldandó feladatként tekinteni.

Kovács Erika

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Megtanítani valamit egy gyermeknek csodálatos dolog. Tanítottam írni, olvasni, magyar nyelvet, matematikát, természetismeret. Az agykontroll tanfolyam elvégzése után rájöttem arra, hogy tudásunkat, eredményeinket mennyire befolyásolja az, mit gondolunk önmagunkról, képességeinkről, lehetőségeinkről, ezért az iskolai tantárgyak helyett, több mint 20 esztendeje oktatom José Silva módszerét gyerekeknek.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Azt gondolom, hozzáállásunk az élethez legalább olyan fontos, mint a lexikai tudás.

Ma arra tanítom a gyerekeket, hogy higgyenek önmagukban, képességeikben, tehetségükben, hogy bátran tegyék a dolgukat, tudjanak arról, hogy elérhetik kitűzött céljaikat, hogy bízzanak a barátságban, a szeretet erejében. Hiszek abban, hogy tanfolyamaimon olyan ismereteket, képességeket és hozzáállást tanulnak tanítványaim, ami segíti őket abban, hogy jobban viszonyuljanak önmagukhoz, társaikhoz, családjukhoz, a világhoz, illetve, hogy képesek legyenek kifejezni érzéseiket, merjenek nyitottak lenni, szeretetet adni és elfogadni.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

A legkülönlegesebb és legjobb ma is a gyerekekkel közösön megélt öröm, részese lenni az eredményeiknek, sikereiknek. Együtt énekelni a tanfolyam végén az agykontrollos dalt felemelő érzés, és tudni azt, hogy közösen tettünk azért, hogy a dal igazzá váljon.

„Minden nappal, mindenképpen, egyre jobbak leszünk…”

Makra Zsuzsanna

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Kecskeméten élek, és főállásban a helyi erdőgazdaságnál kommunikációval (PR) foglalkozom.
Pályaelhagyó pedagógusként (földrajz-testnevelés) tanári vénámat gyermek-agykontroll oktatással kamatoztatom. Négy gyermeket felnevelve (27-30 évesek), és munka mellett jó néhány tanfolyamot elvégezve meggyőződésem, hogy az agykontroll tanfolyamon elsajátított technikák alkalmazása nagyban megkönnyíti a gyermekek életét a mindennapjaikban.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Több mint 8 éves oktatói tapasztalatom az, hogy még a jó tanuló gyerekek is stresszként élik meg az iskolát, kevés az önismeretük, bizonytalanok, nincsenek céljaik… és mindezek pozitív irányba változnak a tanfolyamot követően. Van, mikor úgy érzem, semmi „nem jutott be” a gyerkőc agyába/lelkébe a két nap alatt, majd 1-2 hét múlva a gyermektől és szüleitől is örömteli változásokról hallok.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Egy 12 éves fiú öngyilkosságot kísérelt meg, mert az osztálytársai az iskolában és a facebook csoportjukban „bántalmazták”.:(
A pszichológusa javasolta neki az agykontroll tanfolyamot, amelyen nagy felismerései voltak önmagával és a környezetével kapcsolatban, és a technikák használatával – a későbbi visszajelzése alapján – magabiztossá vált, „felvértezte” magát a negatív külső körülmények ellen.

Maszlag Anikó

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Maszlag Anikónak hívnak és három gyermek édesanyja vagyok.  Óvodapedagógusként dolgozom több mint 35 éve, ahol szakmailag kiteljesedhettem.  Más iránti érdeklődési köröm sokrétű, ebből kiemelném kézműves tevékenységemet, az alternatív gyógymódok megismerését és a természet szeretetét.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Ebben a rohanó világban nagy szükségünk van a testi-lelki lazításra, a pozitív gondolkodásra. Az egyszerű, könnyen elsajátítható technikák segítik a mindennapi életünket. Az öngyógyítás és mások gyógyítása is nagy segítséget ad.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Harmadik koraszülött gyermekemnek (2,10 kg születési súly) lágyéksérve és nyitott gyomorszája volt. Várni kellet a beavatkozásra, hogy a 4,5 kg súlyt elérje, nagyon lassan gyarapodott. Naponta programoztam. A műtét napján tudtam meg, hogy nincs szükség műtétre.

Molnár Henriett

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Molnár Henriett vagyok. Szentesen élek, 2 kamasz gyermekem van. Hétköznapjaimban általános iskolai tanárként dolgozom,hétvégén gyermekagykontroll tanfolyamokat tartok. Vidám, megoldáscentrikus embernek tartom magam.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Magyar-ének szakos tanárként naponta tapasztalom a diákok szorongását a tanítási órákon és egyéb napi tevékenységeikben. Segíteni szeretnék nekik, hogy már gyerekként teljes értékű, boldog életet élhessenek. Megtanulják azokat az agykontroll technikákat,amelyekkel könnyedén tudnak magukon segíteni kudarc,betegség esetén. Tudjanak célokat kitűzni és azokért küzdeni, praktikus, könnyen elsajátítható technikák segítségével.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Gyermekagykontroll oktatóként azok a legboldogabb perceim, amikor a tanfolyamot végzett gyerekek és szüleik pozitív visszajelzéseit kapom. Tanfolyamaimra szeretettel várom a 7-14 éves korú gyerekeket szüleikkel együtt.

Németh Eszter Judit

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Németh Eszter Judit vagyok. Két kisunokám és egy fiam van. 21 éven át tanítottam a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola kétnyelvű osztályaiban német nyelvet. Több mint 30 éve foglalkozom a többnyelvűséggel, annak problémáival, csodálatos lehetőségeivel, az elakadásokkal, tanulási nehézségekkel. 12 éve Ausztriában tanítok.
Évek óta keresem a megoldásokat, miképp lehetne a gyerekek tanulási folyamatait élvezetessé tenni, megkönnyíteni a tananyag elsajátítását, hogyan lehet a gyerekek társas kapcsolatain javítani, harmonikussá tenni együttlétüket, segíteni nekik mindennapi problémájuk megoldásában. Számos képzésen, továbbképzésen vagyok túl, majd 2023 nyara elhozta a lehetőséget, hogy a részképzéseim tapasztalatait gyerekagykontroll-oktatóként egyesítsem.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Ebben a felgyorsult életünkben, a Silva féle Agykontroll segítheti gyerekeinket, tanítványainkat ahhoz, hogy figyelmesek, kiegyensúlyozottak, a lényegre fókuszáltak, bármilyen helyzetben koncentráltak és relaxáltak, boldogok, mosolygósak, testileg, lelkileg egészségesek legyenek.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

2.osztályos kislány tanulási nehézségekkel küzdött. Betegségből kifolyólag sokat hiányzott. Kevés sikerélményhez jutott. 2023. szeptemberében végezte az agykontroll tanfolyamot. Már az első nap feltűnt, milyen átéléssel, figyelemmel végzi a gyakorlatokat. Érdeklődése a tanfolyam elvégzése után sem lankadt. Majd megjelentek az első iskolai sikerek, amelyek azóta is tartanak. A kislány bejelentkezett ismétlő tanfolyamra. Ennél nagyobb öröm nem érhetett volna…

Perczel Zoltán

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Perczel Zoltán vagyok, a gyöngyösi Progress Oktatási Stúdió vezetője. Több évtizede vagyok pedagógus és még mindig imádok tanítani! Azt gondolom, hogy a barátságos természetem és az erős motivációm, hogy magamat és másokat jobbá tegyem, lehetővé teszi, hogy sikeresen oktassam az agykontroll módszerét!

Miért tanítod az Agykontrollt?

Az agykontroll rendkívül hatékony módszer, ezt rengeteg alkalommal tapasztaltam életemben! Csodás dolog mások életét sikeresebbé tenni! Úgy érzem, ez az egyik fő feladatom az életben: fejlődni és másokat fejleszteni!

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Egy gyöngyösi tanfolyamon a gondolati üzenetküldést tanítottam. Majd szünetben ki akartam dobni azokat a filctollakat, amelyek kifogytak. Tanítványaim üzenték, hogy hozzam vissza őket a terembe, még használjuk ezeket egy kicsit, megdöbbentő  és megmosolyogtató volt, hogy milyen könnyen használták a tanultakat!

Pétercsák Maxim

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Pétercsák Maximnak hívnak. Bármit is mondanék vagy írnék magamról, magunkról, még csak megközelíteni sem tudnám a valóságot, azt a csodát, aki/akik valójában vagyunk.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Ez az a titok, ami arra késztet – több mint 20 esztendeje -, hogy tanfolyamainkon a gyerekeket és szüleiket megismertessem a Silva-módszerrel. Ezzel segítve nekik, hogy ők is elkezdjék felfedezni magukban azokat a képességeket, amikkel születésünktől fogva rendelkezünk, ám e nélkül rejtve maradnának. Csodálatos megélni, ahogy minden egyes alkalommal felismerik az önmagukban és az együttműködésben rejlő lehetőségeket és megoldásokat, amikkel beindíthatják a kívánt változásokat életükben.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Számomra a legnagyszerűbb élmény az, amikor – akár évek múltán – olvashatok volt  tanítványaim sikeréről, és a levél végén ott áll: Köszönöm.

Sáfrány Irma

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Pedagógus vagyok, az ózdi gimnáziumban tanítok pályakezdő korom óta magyart és történelmet. Emellett hétvégéken és nyáron agykontroll-tanfolyamot tartok gyerekeknek. Az iskola és a gyerekek mellett a legfontosabb a családom, felnőtt lányom agykontrollt végzett orvos.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Agykontrollt azért tanítok, mert látom, milyen hasznos ez a módszer a gyerekek számára. Pedagógusként személyesen is megtapasztalom, mennyivel sikeresebbek az agykontrollt végzett gyerekek a tanulásban, félelmeik leküzdésében, egészségük megőrzésében. Élvezem a tanfolyamokat, kikapcsolódást, feltöltődést jelentenek.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

A legjobb az, hogy minden gyerek meg tudja tanulni az egyszerű technikákat, mindenkinek van sikerélménye, így csupa csillogó szemű, elégedett gyermek távozik a tanfolyamról. Azok is, akiken első nap reggelén látszott, hogy csak szüleik kedvéért jöttek el.

Sándor Csilla Judit

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Sándor Csilla Judit tanító, gyermekagykontroll-oktató vagyok. Általános iskolásokat tanítok énekelni, sakkozni, önfeledten játszani és a szép magyar anyanyelvünk használatára. Célom sok-sok kisgyereknek segíteni abban, hogy élete sikeresebb, örömteljesebb és boldogabb legyen.

Miért tanítod az Agykontrollt?

A tanfolyamaimon megtanítom a gyerekekkel és szüleikkel, hogy legyenek kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak. Ha mégis akadnak nehézségeik, azok megoldásához is kapnak segítséget. Örömmel tölt el, hogy családok százainak mutathatom meg, velük együtt járhatom be a CSODÁK birodalmát.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Minden képzésem különleges élmény. Megfigyelni, ahogy a tanítványaim egyre nyitottabbak és magabiztosabbak lesznek. A tanfolyam végére a hálás tekintetekből látszik, hogy mindenki megértette, a csoda valóban bennük rejtezik.

Strasszer Helga

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Strasszer Helga, agykontroll-oktató, Táncpedagógus, Családállító Vagyok, igy Nagybetűkkel. Soha nem akartam tanítani, mégis emberekkel foglalkozom 25 éve. Óriási tapasztalat számomra minden egyes interakció, minden egyes ember, gyermek. Folyamatosan fejlődöm, változom és ezt adom tovább azoknak, akik nyitottak erre a tapasztalatra, érzelmi útra, érzelmi fejlődésre.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Mert megváltoztatta az életemet, és tudom, hogy az agykontroll technikákat  mindenki képes megtanulni. Tanulható, átadható, napi gyakorlás, figyelés játékos formában. Ilyen egyszerű. 🙂

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

A megérzésekről beszélgettünk és egy 11 éves budaörsi fiú elmesélte, hogyan kapaszkodott napokon – heteken át Édesanyjába, hisztérikusan könyörögve, hogy ne menjenek el a befizetett luxus hajóútra. Olyan biztos volt az érzéseiben, hogy a hajóút előtt pár héttel minden egyes nap sírva kérlelte Anyukáját, maradjanak itthon. Amikor kérdezték miért, semmiféle magyarázattal nem tudott szolgálni, mégis annyira különösnek tűnt a viselkedése, hogy a két felnőtt itthon maradt.
Ez volt a  Costa Concordia olasz üdülőhajó, amely 2012. január 13-án több mint négyezer emberrel a fedélzetén zátonyra futott és felborult az olaszországi Giglio sziget közelében.

Szakos Ibolya

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Magamról röviden: többek között biológia-kémia szakos, fejlesztőpedagógus vagyok a hétköznapokban, valamint Tanulnijó tanfolyamtréner,  s 2008 óta gyermekagykontroll-oktató időnként 7végén Szombathelyen, Vas megyében.
„Mivel mindenki a maga módján látja a világot, a maga módján éli meg nehézségeit és sikereit.
Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget. Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel.” Paul Coelho

Miért tanítod az Agykontrollt?

2007-ben, mikor a felnőtt tanfolyamot végeztem: egy gyógypedagógus ismerőssel együtt ültünk a második napon, s megjelentek középiskolás diák ismerősök. Akkor döbbentem rá, hogy már gyerekkorban is milyen jó lenne tudni jó pár technikát pl. a tanítványaimnak is. Egy évvel később már jómagam tartottam gyerekeknek  tanfolyamot, ami azóta is egy-egy élmény-hétvége mindenkinek, ahol a végtelen lehetőségek tárházával lesznek gazdagabbak.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Minden csoport fantasztikus – másképp. Minden gyermeknél van meglepő és nagyszerű élmény akár a második nap élménybeszámolói, akár az egyre gyarapodó sikerélmény-megosztó emilek olvasása során. Kettő a teljesség igénye nélkül:
A tanfolyam végén jutalomcsekket töltenek ki a gyerekek : „ami nagyon tetszett a tanfolyamon: már az 1. nap után éreztem, hogy jobban bízom magamban és jobban hiszem, hogy képes vagyok céljaim elérésére”.
Egy egyszerű, de fantasztikus egészségügyi sikertörténetről beszámoló levél végén: „Szeretnék még egyszer köszönetet mondani Neked ezért a két napért, hogy olyan tudást adtál át a gyerekeinknek sok szeretettel, amit tényleg tudnak használni. További szép napokat! Üdv. Heni.”

Székely Gabriella

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Oroszlányon élek. Két felnőtt gyerekem van. Óvodapedagógus és szociálpedagógus végzettségeim mellett az élet más területekre is elsodort. Kineziológusként felnőttek elakadásaival is foglalkozom és hiszem azt, hogy ha az emberek már gyerekként megtanulják a stressz kezelését, meditálást, relaxálást és el tudnak lazulni, akkor felnőttként már könnyebben veszik az akadályokat. A problémák megoldandó feladatokká válnak. A felnőttek mellett gyerekeknek tartok egyéni és csoportos foglalkozásokat segítve az útjukat.
Az agykontroll módszerről 2015-ben hallottam először. A tanfolyamon megtanultam, hogy én irányítom az életem és a gondolkodásmódom is teljesen átalakult. A mindennapjaim részévé vált a módszer használata. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék a körülöttem lévő gyerekeknek segíteni a módszer megtanításával.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Boldogsággal tölt el, hogy részese lehetek a módszer minél szélesebb körben történő megismertetésében. Úgy érzem képességeimmel és a gyerekekkel szerzett tapasztalataimmal segítem ezt a gyönyörű feladatot.

Fontosnak tartom, hogy már ebben a korban tudatában legyenek a gyerekek, hogy milyen csodákra képesek, ezáltal kiegyensúlyozott, boldog felnőtt váljék belőlük. Hiszek benne és ezáltal küldetésemnek is érzem, hogy utat mutassak a gyerekeknek és felfedeztessem velük, hogy a bennük lévő zseni működtetése és az irányítás a kezükben van.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

A tanfolyamot végzett gyerekek nagy részével kapcsolatban maradok és rendszeresen tartunk élménybeszámolót, hogy melyik módszerrel mit sikerült megoldaniuk. A szülőktől is sok sikertörténetet kapok. A tanfolyamon szeretem látni a gyerekek csillogó szemeit, ahogy rájönnek, hogy a lehetőség bennük van, ahogy tervezgetik a második nap végén, hogy milyen sikereket fognak elérni.

Elérhetőségem

+36 20 223 2318
+36 70 341 1061
Facebook oldal: JóLélek Kuckó
jolelekkucko@gmail.com

Tankó Lászlóné

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Tankó Lászlóné vagyok. Miskolcon születtem. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán végeztem magyar-orosz szakon. Jelenleg Tiszaújvárosban tanítok magyart felső tagozatos gyerekeknek. Ebben a városban élek férjemmel. Egy felnőtt lányunk van, akit már „sínre tettünk”, s Budapesten él.
A tanári hivatásról sokáig úgy éreztem, hogy ez a hobbim, és fantasztikus dolog, hogy az embert a hobbijáért még meg is fizetik. (Mivel lelkesedésért semmit nem adnak a piacon, ezért ma már nem így gondolom). A pályámon két jelentős dolog történt velem, amely befolyásolta további életemet: az egyik az ismerkedés az agykontrollal, a másik a dráma mint módszer megismerése. Mindkettő alapvetően megváltoztatta a gyerekekkel, sőt a felnőttekkel való kapcsolataimat.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Biztos vagyok benne, hogy az agykontroll a gyermekek egész személyiségére pozitív hatással van. Az agykontroll tanfolyamot végzett gyerekek sokkal sikeresebbek és egészségesebbek.
Mennyi kudarcélménytől mentheti meg őket mindaz, amit megtanulnak ezen a kétnapos kurzuson! A mai oktatási rendszer köztudottan inkább a bal agyféltekét helyezi előtérbe.
Ezáltal pont az nem fejlődik gyermekeinknél, ami az általános iskolás korosztály legnagyobb kincse: a kreativitás.
Megdöbbentő az a tény, hogy az emberek agyuknak milyen kis százalékát használják. S mennyire igaz: „Az, akinek kalapácsa van, mindent szögnek lát.” A tanfolyamon olyan mentális technikákat ajánlok, amelyek segítségével mindkét agyféltekénket egyformán működtetjük.
A kurzusokat Borsod megyében szervezem 7-10, illetve 11-14 éves gyerekek számára. Az időpont lehet két hétvégi nap vagy a tanítási szünetek napjaiból kettő.
S kiket várok? Mindazokat a gyerekeket, akik tanulási problémával küszködnek, akiknek a stressztől fáj a fejük vagy a hasuk, izgulósak, reggelre elfejtik a megtanult anyagot, néha fáradtak, szeretnének megszabadulni valami rossz szokásuktól, esetleg célokat akarnak elérni, sikeresebbek szeretnének lenni, s tudatosan akarnak élni, vagy csak egyszerűen egyre jobban szeretnének lenni.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Sok sikertörténetet gyűjtöttem össze az elmúlt időszakban. Kedvencem a következő:
„Mielőtt elvégeztem az agykontroll tanfolyamot, nehezen tudtam elaludni esténként, izgultam felelések, fellépések és vizsgák előtt. Nehezen tudtam koncentrálni.
A tanfolyam elvégzése óta majdnem az összes technikát használom. Az alváskontroll segítségével pár perc alatt elalszom, és ki tudom pihenni magam. A háromujj technikát mindig használom. Csak összeteszem a három ujjam, ahogy beprogramoztuk, és tudok figyelni a feladatomra. Június elején nagyon sokat kellett tanulni. Matek kisérettségi, fuvola-és szolfézs vizsgák voltak. Stresszeltem, idegeskedtem, de minden nap relaxáltam, és ez megnyugtatott. Kicetliztem a lakást „egyre jobban…” mondatokkal, és elhittem, hogy minden sikerülni fog.
A kisérettségi napján reggel az agykontrollos zenét hallgattam. Vidáman, izgulás nélkül mentem iskolába. Ötös lett a kisérettségim. A zenevizsgán is könnyen átmentem, hála az agykontrollnak. Nagyon sok jó és érdekes dolgot tanultam a tanfolyamon. Köszönöm!”
J. Lili nyolcadik osztályos tanuló Tiszaújváros

Tihanyi Rita

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Két felnőtt gyermek édesanyja vagyok, az életet szerető ember, pedagógus.  Úgy érzem, a tanítást kaptam életfeladatul. Hiszem, ha ezt jól csinálom, akkor a tudás, amit átadok, hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekeink egy szebb, élhetőbb világot teremtsenek maguknak és másoknak.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Az agykontroll elvégzését követően pozitív irányban változott meg az életem. Az elsajátított technikák segítségével tudatosabban irányítom az életemet, „problémáimat” feladatként tudom értelmezni. Tudom, hogy erre mindenki képes, különösen a gyerekek fogékonyak rá, így igyekszem szeretettel továbbítani minden megszerzett ismeretemet, tapasztalatomat.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Egyik kisgyerek komoly egészségügyi problémával érkezett a csoportomba, elkeseredve, szótlanul. A tanfolyam után egy hónappal édesanyja megírta, hogy a sikeres, kitartó programozásnak köszönhetően a probléma megszűnt, a kislány éli a vidám, fecsegős, gondtalan gyerekkorát. A szó a levél végén: köszönöm, és a szeretet, ami a sorok közül szivárgott át. Pedig nem nekem, magának köszönhette…

Topáné Illés Ildikó

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Eredetileg matematika-rajz-magyar szakos tanár. Most
gyerekagykontroll-oktató és egy alkotóműhely vezetője, ahol grafikát és
festészetet tanítok. Feleség. Barát(nő). Nyugodt, mosolygós, segítőkész és
örök optimista.Szeretek a vízparton sétálni, a társasjátékban nyerni,
kacagni és jókat beszél(get)ni. No meg kérdezni és meghallgatni másokat.
Keresgélni új utakat. Feszegetni a határokat. A sajátomat is.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Néhány éve egy nagyon súlyos betegséggel küzdöttem. A lelkiismeretes és szakszerű orvosi kezelés, a szerető, féltő családi háttér mellett nekem volt még egy nagy segítségem: az agykontroll. Segített, hogy elengedjem a feszültséget, hogy higgadt, derűs és bizakodó maradjak, segített a gyógyulásban, a fájdalom enyhítésében.
Akkor megfogadtam, ha egyszer újból talpra állok, akinek csak tudom, átadom az ismereteimet. Soha senki nem tudhatja, mikor lesz igazán szüksége rá, ám ha ez a tudás ott lapul a tarsolyában, átsegítheti az élet nehézségein.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

A tanítás során számomra minden alkalommal egy kis „csoda” megtapasztalni a gyerekeknél azt, ahogyan megváltozik a kép, amit önmagukról és a körülöttük lévő világról alkottak. Számos pozitív visszajelzést, sikertörténetet kapok szülőktől, tanítványaimtól. De már a tanfolyam során is érdekes látni, ahogy a kissé szorongó, önbizalom hiányos, befele forduló kisdiák kinyílik, felszabadulttá, bizakodóvá válik. Ahogy a kissé izgága, figyelemhiányos gyerek megnyugszik, elkezd összpontosítani. Ahogy a kissé bizonytalan, céltalan gyerek céltudatosabbá, eredményesebbé válik.
Hiszen minden nap egy új kezdet, egy újabb lehetőség.

Törökné Marosvölgyi Ágnes

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Az ének, népzene, néptánc és a folklór varázsában születtem, és nőttem fel. Ennek köszönhetem első két tanári diplomámat. Jelenleg éjjel-nappali szakos tanulója vagyok a szülővé válás iskolájának két gyönyörű, zsivány fiam társaságában.
Munka és szabadidőmet gyerekek között töltöm, vagy az iskolában, vagy nyári táborokban.
Életvidám, pozitív életszemléletem minden nehézségen átsegít. Ha nem ér fülig a szám minden ok nélkül, az ismerőseim, barátaim azonnal kérdezik, hogy mi a baj? Genetikailag és lelkileg mosolygásra lettem programozva.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Kisgyermekként csak annyit tudtam: Édesanyám egy varázsló. Elesek, kezét a térdem fölé emeli és mantrázza: „Elmúlt, nem fáj…” És tényleg elmúlik… Mosolygós napocskát rajzol a fürdőszoba tükörre, és odaírja: Mosolyogj! És valamiért minden reggel mosolyogva kezdődik a napom! Aztán azon kapom magam, hogy elesek, és már egyedül mondogatom a varázsszavakat…
A felnőtt agykontroll tanfolyamot 1996-ban, 14 évesen végeztem el. Borzasztóan büszke voltam magamra, hogy ott ülök, és tanulok 400 felnőtt között… Elkezdődött az első relaxáció. Becsuktam a szemem, ahogy Domján László – a számomra elérhetetlen magasságban lebegő „fővarázsló”- mondta, és vettem egy mély levegőt. Aztán kinyitottam a szemem, hogy vajon hányan csalnak és nézik a másikat, hogy csinálja-e… Az egész terem csukott szemmel, ellazultan ült a színházteremben. Senki nem csalt! Akkor én sem fogok! És én vagyok itt a legkisebb, és megcsinálom!
És megcsináltam… És köszönöm!
2008-ban váltam gyermek-agykontroll oktatóvá, s azóta számos tanfolyam és sikeres gyermek áll a hátam mögött. Tanulok, folyamatosan tanulok. Minden gyerektől, minden tanfolyamból. A legnagyobb kincs, hogy olyan visszajelzéseket kapok a szülőktől, gyerekektől, ami állandóan megerősít abban, hogy csinálni kell! Hirdetni kell ezt a tudást!
Minden gyermeknek joga van, hogy saját sorsát irányíthassa! Minden pedagógusnak elmetérképpel kellene jegyzetet készíteni a gyerekeknek, és minden dolgozat előtt 3 percre lehunyt szemmel el kellene képzeltetni velük, hogy sikerülni fog, eszükbe fog jutni minden!
Célom, hogy a lehető legtöbb „kisembernek” adhassam át ezt a varázspálcát, hogy boldogabb, pozitívabb életben élhessenek.

Az agykontroll gyermekkorom óta kíséri mindennapjaimat. Jómagam is meglepő sikertörténeteknek vagyok, voltam főszereplője. Mióta a tanfolyamokat tartom gyermekeknek, csak megerősített elhivatottságomban. Minden gyerek, akivel találkoztam, egy értékes kis ember. Többet tanulok tőlük-belőlük egy hétvége alatt, mint a főiskolán…
Legfőbb oka, hogy csinálom: A visszajelzések a gyerekek sikereiről, legyen az körömrágás, vagy egy igazi nagy álom teljesülése…

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Az egyik kedvenc…
Egy 8 éves, magatartás-zavavaros kisfiút könnyeztem meg. Két napig labdával a kezében, bukfencezve, polifoam szivacsba tekerve magát hallgatta a tanfolyamot. A relaxációknál nyugodtabb volt, de nem voltam benne teljesen biztos, hogy tényleg ellazult-e.
A tanfolyam utolsó témakörénél, a titkos kuckónál jártunk. Mikor hagytam időt a gyerekeknek, hogy berendezzék a saját birodalmukat, elkezdtem őt figyelni. Nagyokat sóhajtott, nyalta a szája szélét, és hatalmasakat misolygott. A kezeit felemelte csukott szemmel, és pakolgatta a polcaira a csodaszereit. Mikor végeztünk a relaxációval, mindenkitől megkérdeztem, sikerült-e megépítenie a kuckóját. Huncut vigyorral bólogatott. Mindenki előtt mondtam, hogy hozzá nagyon szívesen lemennék látogatóba, mert láttam, hogy valami fantasztikus helyez készített…
Mindig elismerés, ha látom, hogy mélyen ellazul egy kisember a relaxáción. Hát még, ha egy olyan, aki úgy jön el, hogy egy percig sem tud egy helyben megmaradni nyugodtan…

Varga Diána

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Varga Diána vagyok, 2008 óta gyerekagykontroll-oktató. Ismereteket, tapasztalatokat átadni, segíteni és emberek fejlesztésével foglalkozni, hogy jobb életet éljenek- ez az én szenvedélyem. 2013-ban megalapítottam a Bajnok Műhelyt, ahol abban segítek a hozzám fordulóknak, hogy mentálisan is a legjobbat tudják nyújtani téthelyzetekben. Imádom a tanítást és a tehetséggondozást. Volt középiskolámban alapítottam egy díjat, melyet minden évben olyan diákok kapnak meg, akik valamilyen területen kiemelkedőek, és különlegesek.
Folyamatosan keresem és tanulom azokat a módszereket, mellyel magamat és másokat is segíthetek a lelki fejlődésben.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Az életembe rengeteg pozitív fordulatot hozott a módszer, és nagyon jó érzés, hogy ezt tovább adhatom. Öröm látni, hogy a gyerekek megszabadulnak a görcseiktől, szorongásaiktól, és egyre magabiztosabban lépkednek a felnőttkor felé. Megtanulnak célokat kitűzni, és azokat el is érni.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

Több ilyen volt, de amit mindenképpen kiemelnék: Késely Ajna úszó, aki 14 évesen már sikeresen alkalmazta az agykontrollt, és két olimpián is részt vett: Rióban és Tokióban.
A mostani digitális nemzedék egyik fontos megoldandó feladatát, az iskolai buillyingot is több esetben megoldották a gyerekek a technikák alkalmazásával. Számtalan esetben kapok visszajelzést arról, hogy a gyerekek hozzáállása a tanuláshoz és az élethez megváltozik.
A lazítás elsajátításával pedig nyugodtabb, koncentráltabb mindennapokat tudnak megélni, s ez nemcsak a gyerekeknek, hanem családjuknak is egy óriási öröm.

Wittmann-Nagy Renáta

Hogy mutatnád be magadat egy ismeretlennek?

Wittmann-Nagy Renáta vagyok, 3 gyermekes édesanya. Siófokon élünk a családommal. Angol szakos bölcsész diplomával rendelkezem és sokáig dolgoztam a multik világában. Amikor a gyermekeim óvodába, iskolába kezdtek járni, egyre inkább úgy éreztem, hogy gyerekek oktatásával szeretnék foglalkozni. Beiratkoztam hát újra az egyetemre és a tanító hivatást választottam. Az agykontroll oktatásának lehetőségével pedig úgy érzem, beteljesedett az a vágyam is, hogy olyan módszerekkel segítsem a gyermekek életét és tanulását, amelyek valóban működnek és könnyedebbé teszik az amúgy sokszor viszontagságos diákéveket.

Miért tanítod az Agykontrollt?

Amikor elvégeztem a felnőtt tanfolyamot, nagyon lelkes lettem az agykontrollal kapcsolatban! A tanfolyamon bemutatkozott egy gyermekagykontroll oktató és rendkívül inspirálónak tartottam az előadását. Azzal, hogy a gyerekek már általános iskolás korban megtanulhatják ezeket az életet megkönnyítő módszereket, azt gondolom, teljesen más szemlélettel indulnak majd el a felnőtt élet felé. Azzal a szemlélettel, hogy minden sikerülhet, amit szeretnénk, valamint, hogy akkor is tegyünk az álmainkért, ha azok mások nézőpontjai szerint elérhetetlenek.

Ezenkívül a mai kor őrületes információáradatában még egy felnőtt is nehezen igazodik el, ezért rendkívül fontosnak tartom azt, hogy a gyerekeknek megtanítsuk, hogyan nyugodjanak meg, hogyan lazuljanak el stresszes helyzetben és ha túl nagy a külső zaj, hogyan zárják azt ki, és figyeljenek egy kicsit befelé.

Mi volt az eddigi legmeglepőbb vagy legjobb élményed az agykontroll oktatása kapcsán?

„Anyukámmal „Alfaországba” mentünk képzeletben és ott eljátszottuk a szavalóversenyt elejétől a végéig. Láttam magam előtt, ahogy a verset olyan ügyesen és viccesen adom elő, hogy mindenki csak engem figyel és közben mosolyognak. Sokszor elképzeltem azt is, hogy az én nevemet mondják, amikor az első helyezettet kihirdetik, mindenki tapsol és én boldogan veszem át az oklevelemet és az ajándékomat. A versenyt tényleg én nyertem meg és mindenki boldogan mosolygott és tapsolt nekem.”
Ádám, 6 éves

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Szeretnél-e tőlünk jó hírekkel és hasznos tanácsokkal teli hírlevelet kapni? Ha igen, javaslom iratkozz fel itt e hírlevélre!

Név: *
Email: *

* Az adataidat bizalmasan kezeljük.
A feliratkozással elfogadod a ÁSZF és Adatkezelési nyilatkozat