José Silva mexikói származású, texasi férfi volt. Négyéves korában elvesztette édesapját, aki a vasútnál dolgozott, s ott baleset áldozata lett. Josét, öccsét és húgát a nagyszülők nevelték fel. Időnként persze édesanyjukkal is találkoztak. 

A kis José 5 éves korában elkezdett az utcasarkon cipőt pucolni, hogy az így keresett pénzzel segítsen nagyszüleinek eltartásukban. Találékony kisfiú volt. Rájött arra, hogy kliensei unatkoznak, amíg ő a cipőjüket suvikszolja, ezért valószínűleg örömmel vennének tőle újságot. Sikerrel árult hát újságot is. Újabb ötletei születtek, s így egyre több pénzt keresett. Olyan sokat, hogy nagyszülei nem adták iskolába, mert kellett nekik José keresete, hogy el tudják tartani a három gyereket. Öccsétől és húgától tanult meg írni és olvasni, de bármennyire is szeretett volna iskolába járni, csak felnőtt korában és csupán tanárként jutott be oda. 

14 éves korában kitanulta a rádiójavítást, amiben profi szintre fejlődött. Rendkívül sikeres rádió-és tv-javító vállalkozást hozott létre, amivel jól keresett. Találmányai is születtek, pl. speciális televíziós antennarendszer, amit sikerrel értékesített.

Josénak 10 gyereke született, és számára – érthető módón – különlegesen fontos volt, hogy gyermekei az iskolában jól teljesítsenek. Első gyermeke, Izabell, nehezen jegyezte meg a feladott, memorizálandó szövegeket. José, aki addigra már sokat olvasott az elméről, és a hipnotizálást is kitanulta, fogékony, ellazult állapotba juttatta Izabellt, felolvasta neki a szöveget, s lánya így már remekül teljesített az iskolában. De váratlan, pozitív mellékhatásként a sokat relaxáló Izabell megérző képessége kifejlődött! Ismeretlen emberekről meg tudta mondani, hogy betegek-e, s ha azok voltak, akkor azt is képes volt észlelni, hogy mi a betegségük! José megdöbbent a véletlen felfedezésen, és további 39 gyerekben hasonlóan sikeresen alakította ki a hatodik érzék meglepő képességét. Őt ez érdekelte igazán. 1966-ban felnőttek egy csoportjában is sikerrel fejlesztette ki az intuíciót.

Egy hasonlattal próbálom elmagyarázni az intuíció jelenségét. Képzeld el, hogy valamilyen világjárvány következtében az összes, 6 évnél idősebb ember meghal. Az életben maradt kicsi gyerekek idővel kísérletezni kezdenek a bolygón található rengeteg, számukra addig jobbára még ismeretlen számítógéppel. Lassan rájönnek azok ilyen-olyan funkcióira. S egy napon az egyik kísérletező gyerek véletlenül felfedezi, hogy a számítógépek között kapcsolat van! Hogy a budapesti kompúteren meg lehet nézni pl. a Buenos Airesben lévő számítógép tartalmát!

Hasonló José Silva felfedezése is. Az ellazulást gyakorlók idővel be tudnak lépni egy „kollektív információs tudatmezőbe”, és onnan adatokat hívhatnak le.

Az alvás és ébrenlét közti állapot egyre rutinosabb elérése és fenntartása egyéb célok elérését is lehetővé teszi. Például

hogy elaltassuk magunkat akkor is, amikor nem vagyunk álmosak,

hogy óra nélkül, magunktól, pontosan akkor ébredjünk fel, amikor kell,

hogy álmosság esetén – ha szükséges – mozgósítani tudjuk tartalékenergiánkat,

hogy jobban emlékezzünk,

hogy gondolati üzenettel segítsünk bárkit, bármilyen távolságból,

hogy döntéseinkbe bevonjuk a tudatalattinkat, ami sokkal több szempontot képes figyelembe venni, mint a tudatos elménk,

hogy hatékonyabban tudjunk tanulni,

hogy céljaink zömét el tudjuk érni,

hogy rögzült szokásainkat 30 nap alatt, akaraterő nélkül, meg tudjuk változtatni,

hogy kapcsolatba lépjünk növényekkel, állatokkal, tárgyakkal, akár távolról is.

Röviden: hogy problémáinkat hatékonyabban tudjuk megoldani. Az agykontrollt ezért én gyakran mentális svájci bicskának nevezem.

José Silvát azonban főleg a hatodik érzék kifejlesztése érdekelte, mert ez volt az ő igazán jelentős, véletlenül tett felfedezése. S hogy az intuíció kifejlesztése mennyire hasznos, azt egy barátom, Domokos Gabi egyik történetével támasztom alá: „A napokban felhívott egy srác, hogy alfában vizsgáljam meg egy ismerősét. Megadta a nevét, életkorát, lakcímét. Ahogy ezeket az adatokat mondta, hirtelen rossz érzésem támadt, és az, hogy baj van. Amint letettük a telefont, szintemre mentem, a laborba. Behívtam az illetőt, és azt érzékeltem, hogy nem kap levegőt, fulladozik, harcol az életben maradásért…, és valamilyen nyomás alatt van. Bejött egy kép egy épülőfélben levő házról, amiben rajta kívül senki sincs, tehát az illető képtelen segítséget kérni. Bejött egy utcanév is, és az, hogy az illetőre ráesett egy gerenda. Nagyon megütötte, és mozdulni sem tud. Egyből visszahívtam a srácot, hogy mit érzékeltem. Azt mondta, hogy valóban van olyan utca, és valóban van ott egy ház, ami épül. Kis idő múlva visszahívott, hogy elmentek arra a helyre, és egy gerenda alatt megtalálták a vizsgálatra nekem feladott személyt. Még éppen élt. Az orvosok szerint nagy szerencse, hogy még időben megtalálták.”

Domján László
agykontroll.hu