0

Felnőttoktatók

Dr. Domján László

Magyar Agykontrollszervezet vezetője

Dr. Domján László

Magyar Agykontrollszervezet vezetője

„Minden nehézség ellenére létünk a lelki fejlődés védett országútja.”

Kedves Honlaplátogató!

Szeretettel üdvözöllek.
Dr. Domján László vagyok, a Magyar Agykontrollszervezet vezetője, továbbá belgyógyász és reumatológus, s az orvostudomány kandidátusa. Jelenleg ugyan – 25 évnyi intenzív oktatás után nem tartok agykontrolltanfolyamot – csak továbbképző tanfolyamot oktatok, melynek címe: Jelenlétkontroll (Agykontrollal a megvilágosodásért) –, de minden oktatókollégámat jó szívvel ajánlom, s munkájuk magas színvonaláért garanciát vállalok.

Kik ők?

Baglyas György

Baglyas György

Domján László ajánlása:

Baglyas Gyurit rendkívüli embernek és szenzációs agykontrolloktatónak tartom. Szívből örülök, hogy ő is csapatunk tagja. Nagyra értékelem, hogy tanfolyamain könnyen befogadható, logikus gondolatmenetekben ismerteti az agykontrolltechnikákat. Rendkívül hiteles oktató. Kurzusain számos történetet mesél el arról, hogy ő konkrétan mit tapasztalt az agykontrolltechnikák használatakor. E történetekben olykor négy gyerekét is megemlíti, akiket – jól érezhetően – imád.
Egy kedves agykontrollos barátom, Csomor Erzsi a napokban ismételte meg az agykontrolltanfolyamot – életében először – Baglyas  Gyurinál. E-mailjében a következőt írta:
„Az elmúlt napokban megismerhettem Baglyas Györgyöt. Olyan hatással volt rám, már az első napon, mintha az életemben most lennék először tanfolyamon! Hatalmas szeretettel, fiatalos lendülettel, teljesen más stílusban, hatalmas odaadással mondta el mondandóját. Ezen a négy napon is mindenki napról napra jobban lett, szeretetteljes és nagyon vidám volt a hangulatunk tegnap estére. Ragyogtak, mosolyogtak a teremben az arcok, a szemek!”

Gyuri személyes bemutatkozása

Fiatalos, dinamikus és életszerű képzéseket tartok. 4 gyermekes családapaként, saját tapasztalataimon keresztül, jól hasznosítható tudás átadására törekszem. A hallgatókkal szeretek őszintén együttműködni. Képzéseimen ennek köszönhetően remek a hangulat és bizalmi, megtartó a légkör. A tanfolyamokon úgy érzem szárnyalok. Az oktatott technikák elméleti oldalát logikusan mondom el. Az előadásokat siker történetekkel fűszerezem.
Az agykontroll oktatása mellett vállalkozóként műhelymunkával, felújításokkal foglalkozom és gazdálkodok is. Szabadidőmben legszívesebben a permakultúra, méhészet és antropozófia területén képzem magam.

Domján Andrea

Domján Andrea

” Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél!”

József Attila

Domján László ajánlása:

Domján Andrea – a húgom – a Corvinus Egyetemen angolt és franciát tanít. Született pedagógus, akinek a tudásánál csak a szíve hatalmasabb. Profi kineziológusként is tud segíteni személyes problémák megoldásában. Az agykontrollt angol nyelven is oktatja. Kétnapos, Ultra elnevezésű továbbképző tanfolyamot is tart.

Andrea személyes bemutatkozása

Amikor az Agykontrollal megismerkedtem, lenyűgözött mindaz, amit ennek az egyszerű, gyakorlati módszernek a használata ígért. Micsoda lehetőségek, micsoda perspektívák!  Mindazonáltal, mivel akkoriban éppen apró gyermekeim terelgetésével voltam elfoglalva, elsősorban saját életemben alkalmaztam a nagyszerű felfedezéseket, amelyekkel ekkor megismerkedtem. Most viszont, hogy a legkisebb is leérettségizett, itt az alkalom, hogy belevessem magam a módszer terjesztésébe is. Nyelvtanítási gyakorlatomban idáig is sikerrel alkalmaztam Agykontrollos technikákat, (angol-francia szakos tanár vagyok) és ezt tovább is szeretném fejleszteni. A nyelvtanítás mellett Agykontroll-tanfolyamokat is tartok, gyerekeknek és felnőtteknek, magyarul is, angolul.

Domján Áron

Domján Áron

„A tanár legnemesebb feladata a kreativitás és a tudás örömének felébresztése.”

Albert Einstein

Domján László ajánlása:

Domján Áron – az unokaöcsém – kitűnő előadó, akinek a hitelességét emelném ki, ugyanis életét mélyen áthatja az agykontroll rendszeres és módszeres használata. Áron nagy sikerű tanfolyamain több ezer hallgató végzett az elmúlt években. Áron teljes elszántsággal azon dolgozik, hogy saját tapasztalatait és megszerzett tudását másoknak átadva segítsen az embereknek az agykontroll technikák elsajátításában, és ezzel céljaik elérésében.

Áron személyes bemutatkozása

Fiatal koromban a legnagyobb sikereimet az agykontrollal a tanulásban és a
sportban értem el. A gimnáziumi és egyetemi évek alatt a teljesítménykényszer oldásában, és a tanulmányi eredmények elérésében nagy segítséget nyújtottak az agykontroll technikák. Az agykontroll segítségével 2011-ben értem el a legnagyobb sportsikeremet, amikor WKF karatéban magyar-bajnoki címet nyertem. Az egyetem pszichológiai karát is azért kezdtem el, hogy még alaposabb és szélesebb körű tudást szerezzek agyunk és elménk működéséről.
Több, mint száz agykontroll-tanfolyamon voltam jelen az elmúlt közel 30 évben, mint résztvevő, szervező és oktató. A tanfolyamok során rengeteget tanultam az agykontroll oktatásáról a karizmatikus Dr. Domján Lászlótól, az agykontroll magyarországi alapítójától. Megtiszteltetésnek érzem, hogy tovább vihetem munkáját. Az agykontroll oktatóképzőt 2012-ben végeztem el Londonban.
Azóta számos agykontroll-tanfolyamot volt lehetőségem tartani az országban.
Az elmúlt években a tanfolyamaimon több ezer hallgatónak sikerült elsajátítani
az agykontroll módszerét, melyet számos sikertörténet követett. A tanfolyam
tematikáját Dr. Domján László nagy sikerű előadása alapján építettem fel,
kiegészítve személyes tapasztalataimmal és ismereteimmel.
Hiszek benne, hogy a kiteljesedett, boldog életet mindannyian megérdemeljük,
és el is érhetjük. Teljes elszántsággal azon dolgozom, hogy saját
tapasztalataimat és megszerzett tudásomat másoknak átadva megkönnyítsem embertársaim életét. Célom, hogy az agykontroll-tanfolyam során az ott elsajátított technikák segítségével az emberek jobban megismerjék önmagukat, felismerjék a bennük rejlő lehetőségeket, és megtanulják, hogyan tudják befolyásolni és irányítani az életük alakulását, hogy kiegyensúlyozott, boldog, és sikeres életet élhessenek. Szeretettel várok mindenkit tanfolyamaimon!

Dr. Kígyós Éva

Dr. Kígyós Éva

„Nem lehet ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani a problémákat, amivel megteremtettük őket.”

Albert Einstein

Domján László ajánlása:

Dr. Kígyós Éva pszichológus, a gyerekhipnózis magyarországi egyedüli oktatója. Bölcs embernek tartom, akinek hatalmas szaktudására és élettapasztalatára mindannyian támaszkodunk, ugyanis szükség esetén tőle kérünk tanácsot. Az évek során több remek kiadványa is született. Lépj tovább! címmel kétnapos továbbképző kurzust is tart.

Éva személyes bemutatkozása

Pszichológusnak tanultam, mondhatnám szinte véletlenül, mert egész ifjúságomban régész szerettem volna lenni, vagy ha az végképp nem sikerül, akkor esetleg vadállatidomár. Mondják: nincsenek véletlenek, és ma már én is így hiszem. Az volt a dolgom, hogy megismerjem az emberek szerteágazó problémáit, és keressem a segítés lehetőségeit. Az Örök női titkok cd-sorozat is ezért fontos nekem. Úgy gondolok rá, mintha minden meditációs gyakorlat egy-egy bója lenne a női lét ugyancsak felkavarodott, hullámaival jobbra-balra csapkodó tengerén. Aki akar, rövid időre megkapaszkodhat ezekben a „bójákban”, hogy tisztábban lássa az irányt, s úgy haladhasson tovább. Saját asszonysorsom nagy kihívásait – szerelmet, házasságot, gyermeknevelést, válást, a hivatásom gyakorlásáért folytatott küzdelmeket – már magam mögött tudom. Örömeit és kínjait tapasztalattá rendezte az emlékezet. Most arról szól az életem, hogy mindazt, amit sikerült megértenem, elmondjam. Néha dühösen kiabálva, néha szelíden magyarázva, de mindig azzal a meggyőződéssel, hogy lehet jobban, lehet szebben, lehet értelmesebben élni. Mert nem a politikusok, nem a tudósok, nem a feltalálók, nem a művészek, nem a jótékonykodók, hanem csakis az örömben élő asszonyok tudják jobbá tenni a világot.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Szeretnél-e tőlünk jó hírekkel és hasznos tanácsokkal teli hírlevelet kapni? Ha igen, javaslom iratkozz fel itt e hírlevélre!

Név: *
Email: *

* Az adataidat bizalmasan kezeljük.
A feliratkozással elfogadod a ÁSZF és Adatkezelési nyilatkozat