A napokban egy nagyon kedves agykontrollos ismerősöm hívott telefonon. Hogy vagy? kérdezte, a jólneveltség szabályait követve. De a hangjában benne volt, hogy ez nyílván ostoba kérdés részéről, mert világos, hogy ebben a lehetetlen helyzetben mindenki csak rosszul lehet. Hol így, hol úgy mondtam kitérően, hiszen arra voltam kíváncsi, hogy ő mit akar mondani. Élt a lehetőséggel, és egyre jobban belelovalta magát az indulatba, beszélt a napjairól, a feladatairól, amiket képtelenség teljesíteni, a korlátozásokkal járó kínokról. Hol panaszkodott, hogy ki mindenki vár el tőle valamit, hol dühöngött valakire, sorolta, hogy mit kellene másképp csinálni. Már nem bírom tovább! mondta végül, és várta, hogy mit mondok erre. Tudtam, hogy bármit próbálnék reagálni, az csak olaj lenne a tűzre, így aztán konkrét dolgokról kérdeztem. Mi a helyzet a munkahelyén, mit tud a külföldön élő testvéréről, szokott-e a főzni, vagy másképpen oldja meg? Míg válaszolgatott, kicsit lehiggadt, így aztán elkezdtünk beszélgetni. Arról, hogy mindaz, amit érez teljesen jogos. De ez a kínlódás, amit átél, a dolgokon nem fog változtatni, azok mennek a maguk útján. Csak arra van lehetősége, hogy naponta adjon néhányszor „szabadságot” magának. Ha sikerül, gondoljon olyan dolgokra, ami most is jó. Tudtam, hogy rengeteget idegeskedett mindig kiskamasz gyerekei miatt. Reggel csak veszekedéssel tudta kihúzni őket az ágyból és sokszor nem sikerült időben elindulni az iskolába. Este meg ugyanilyen cirkuszok árán tudta lefekvésre bírni őket. Hát ez most nincs. Aztán lassan kezdett ő is néhány jó dolgot mondani. Ezután most is megvalósítható örömforrásokat kerestünk. Na nem nagyokat, csak olyan apróságokat, mint nyugodtan meginni egy kávét, vagy teát. Végül a relaxációról beszéltünk, hogy mennyit segít, ha arra a 20 percre, nem elfelejti, csak leteszi maga mellé a terheket, és megpihen. Átbeszéltünk még néhány személyes lehetőséget is, és úgy búcsúztunk, hogy bár kicsit megnyugodott, de nem érezte mindezt problémája megoldásának.
Pedig valamennyiünk számára most ilyen megoldási módok kínálkoznak. És jól tudom milyen nehéz megállítani a környezet generálta nehéz érzéseket. Az embert annyira elkapja a negatív örvény, hogy eszébe sem jut azt mondani magának, hogy állj! Vagy azt, hogy töröld, töröld! És még ha sikerül is, néhány perc múlva újra dübörögnek a negatív gondolatok. Légy türelemmel magadhoz, hisz ez nem csak veled van így, a mindenkiben közös idegrendszeri működés sajátossága ez. De tartsál ki, mert napról napra egyre könnyebb lesz irányítani a gondolataidat, és könnyebb, jobb lesz az életed.
