Leírás
Írta: Arkagyij Petrov
Gyakorlatrendszer az emberi képességek fejlesztéséhez
Ha vizualizáljuk a termésfát a termésekkel együtt, akkor látni fogjuk, hogy a törzsében és a lombjában egy függőleges nyolcas rajzolódik ki, amelyen áramlik az energia anélkül, hogy középen keresztezné önmagát. Ha az ember leküzdi önmagában a passzív állapotot, magára és a világra kezd gondolni, és arra, amit tett, s amit tennie kellett volna, az energia és az információ áramlása meglendül a nyolcasban.
Az ÉLETFA módszert gyakorló személyek többségénél megnyílt a tisztánlátásuk, lehetővé vált az aktív szellemi fejlődés lehetősége, kifejlődtek és megerősödtek a megfiatalodásnak és a súlyos krónikus megbetegedésekből való gyógyításának tendenciái. Az ember fizikai, energetikai és szellemi felépítésével kapcsolatos ismeretek fejlődése lehetővé tette a jelen gyakorlatok összeállítását olyan módon, hogy elérhetőbbé váljanak mindazok számára, akik tökéletes egészségre vágynak, valamint a jobb és a bal agyféltekék rejtett képességeit szeretnék fejleszteni.
-tisztánlátást fejlesztő gyakorlatok
– a valóság irányításának szférái
– koncentráció-fejlesztés
– az ember energia-információs rendszere
– munka az Életfával
Alapkönyv az Életfa 3 napos tanfolyamhoz.








