0

Továbbképző tanfolyamokHa már elvégezted az agykontrolltanfolyamot és szeretnél új dolgokat tanulni, nézd meg az Ultra, a Szokáskontroll vagy a Rövidített agykontroll tanfolyamainkat!

Ultra Plus

ULTRA PLUSZ:
gyógyító technikákat oktató kurzus,
agykontrolltanfolyamot végzetteknek
Nyilvántartási szám: E-000247/2014/D002
Természetgyógyászoknak akkreditált,
16 kreditpont adható.

A tanfolyamon az oktató többek közt elmondja: · a megrázó emlékek semlegesítésének igen hatékony módját, ·  hogy miként lehet a vizet gyógyhatású folyadékká alakítani, · hogy mit tehetünk érzelmi téren egészségünk megtartása, illetve helyreállítása érdekében, · hogy miként segíthetünk beteg barátainknak érzelmi téren gyógyulásukért, · hogy hogyan lehet a kezünkből kiáradó energiával gyógyítani, ·  hogy miként javíthatunk anyagi helyzetünkön, · hogy hogyan oldhatunk meg 72 óra alatt elakadt ügyeket, s · hogy miként segíthetünk a gyógyulásban egyszerre, távolról, akár tucatnyi beteg ismerősnek is.

Domján Andrea (nyelvtanár, agykontrolloktató)

1. nap

2. nap

A tanfolyam akkreditált

"

Gyermekünk, aki a tanfolyam elvégzésekor tejcukorérzékeny volt, rövid idô alatt meggyógyult, abba lehetett hagyni az állandó kontrollvizsgálatokat! Elmetükre-techniká- val, és az Ultraszemináriumon tanult programozott vízből készült tea itatásával és alfahanggal kezeltük.
Másik gyerekünket is sikerült kigyógyítani rendszeresen visszatérô hólyaghurutjából, ugyanezekkel a módszerekkel.

"

Kissné O. Ágnes

"

Kislányomnak begyulladt a füle. Elvittem az orvoshoz, aki azt mondta, hogy fel kell szúrni. Kértem tôle 1 nap haladékot. Otthon aztán bevetettem minden technikát. Ekkor már az Ultraszemináriumon is túl voltam, s így az ott tanultakat is felhasználtam a gyógyításban. Meg is lett az eredmény. Reggelre nyoma sem volt lányom fülfájásának. Másnap az orvos hitetlenkedve nézte a gyógyult fület. Én már nem csodálkoztam.

"

Tóth József

Árak, információk

Normál jegy

54 000 Ft

A tanfolyam elvégzésének feltétele a felnőtt agykontrolltanfolyam befejezése. Agykontrollos igazolványod kérjük hozd magaddal!
Diák, nyugdíjas: 47 000 Ft

Ismétlő jegy

29 000 Ft

Az ultrát ismétlőket ultraigazolványuk bemutatásával áll módunkban beengedni a kurzusra. Megértésüket köszönjük.

Kezdés mindkét napon 9-kor, befejezés 17:30-kor

Helyszínek, időpontok

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Befizetés - ULTRA PLUSZ - 2026. március 7-8.

Név(Kötelező)
Cím(Kötelező)

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Befizetés - ULTRA PLUSZ - 2026. március 13-14.

Név(Kötelező)
Cím(Kötelező)

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Befizetés - ULTRA PLUSZ - 2026. július 25-26.

Név(Kötelező)
Cím(Kötelező)

2. SZOKÁSKONTROLL - csak agykontrolltanfolyamot végzetteknek

A PROGRAM:

1 napos intenzív kiscsoportos műhelymunka (max. 30 fő részvételével), önvizsgálattal, megbeszéléssel, relaxációval, sőt, tánccal! Után minden napra külön relaxációs gyakorlat, és egyéb segítség.

Le lehet így szokni a dohányzásról, a kényszeres evésről, az alkoholról, még a kábítószerekről is. Gyakorlatilag bármilyen önsorsrontó beidegződésünktől megszabadulhatunk. Talán meglepő, de ide tartozik még sok olyan tulajdonságunk is, amelyekre először nem szokásként gondolnánk, pl. az aggodalmaskodás, a halogatás, a féltékenykedés, a türelmetlenség, és sorolhatnám még sokáig.

Rá lehet szokni minden szépre és jóra, az egészséges táplálkozásra, a sportos életmódra, önmagunk szeretetére, a barátságos önbizalommal teli hozzáállás kialakítására, az élvezetes, szorgalmas munkára, a rendszeres relaxálásra, stb.

A tréning abban segít, hogy egymást támogatva könnyebben sikerüljön egy hónapon át lelkesen, kitartóan programozni azokat az örömöket, amelyekkel az új szokás fog járni, és utána együtt örülhessünk, amikor varázsütésre, szinte magától megtörténik a „csoda”.

Olyanokat várok:
– akiknek valóban fontos egy új, jó szokás beindítása, és ennek megvalósulása érdekében szívesen beletesznek apait-anyait,
– akik készek arra, hogy fölfedezzék az esetleges akadályokat ezen az úton, és hajlandók elköteleződni a változás mellett,
– akik nem riadnak vissza a komoly, érzelmekkel dús szembenézéstől sem, viszont a játékos, mókás megoldásokra is nyitottak.

Sok szeretettel várok mindenkit, aki ebben a kalandban szívesen részt venne! Domján Andrea

Domján Andrea (nyelvtanár, agykontrolloktató)

Normál jegy

35 000 Ft

 A tanfolyam elvégzésének feltétele
a felnőtt agykontrolltanfolyam befejezése.
Agykontrollos igazolványod kérjük hozd magaddal!
Ismétlőknek: 20 000 Ft

Kezdés 9 órakor, befejezés 18 órakor

Időpontok


2025. 
…majd 5 héten keresztül hetente egyszer kb. egyórás online találkozó hétfő esténként 21.00-22.00 óra között.

Helyszín: Szebb Életért Központ (Budapest VIII. ker. Fiumei út 4.)
Jelentkezés: kérjük, töltsd ki ezt a KÉRDŐÍVET, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

3. Online rövidített agykontroll (csak ismétlőknek!)

Hat egyórás részben ismételjük át az agykontroll elsajátításához szükséges legfontosabb ismereteket, és minden rész végén újra programozzuk a leggyakrabban használt relaxációs technikákat (alapgyakorlat, háromujj-, pohárvíz- és elmetükre-technika, labor).
Segít újra átélni a tanfolyam lelkesítő hangulatát, és lendületet ad, hogy ezt a kincset érő tudásodat rendszeresen használd.

Az első részben az agykontroll legfontosabb jellemzőiről, a gondolatok hatalmáról, gondolat-nagytakarításról, és a megerősítések alkalmazásáról szóló tudásodat ismételjük át, amit egy ráhangolódó agykontrollos relaxáció követ.

A második részben a relaxációval kapcsolatos ismereteinket összegezzük. Megbeszéljük a relaxáció gyakorlásával elérhető testi és lelki hatások mellett a tudatállapotra való hatását is, a módosult tudatállapot jellemzőit. Ezután átismételjük ennek a tudatállapotnak könnyű felidézésére szolgáló háromujj-technikát. Ennek a résznek a végén gyakorolhatjátok az alapgyakorlatot, és beprogramozzuk a háromujj-technikát.

A harmadik részt teljes egészében az elmetükre-technika ismétlésére fordítjuk, és újra programozzuk ezt a technikát.

A negyedik részben azokat az ismereteket elevenítjük fel, amik segítenek megérteni azt, hogy vannak rejtett képességeink, amiket megfelelő gyakorlással elkezdhetünk használni életünk jobbítására. Ennek a résznek a végén újra programozzuk a pohárvíz-technikát.

Az ötödik részben a mélyebb szintek elérésének szerepéről beszélünk. Átismételjük azokat a programozási lehetőségeket, amiket ezen a szinten tudunk elérni. Ehhez a részhez a laboratórium újraprogramozása kapcsolódik.

A hatodik résznek azt a címet adtam, hogy élet a laborban. Fontosnak tartom, hogy felhívjam a figyelmet azokra a lehetőségekre, – amikre a nagyon fontos öngyógyítás, másoknak küldött gyógyítási szándék gyakorlata mellett – amelyeket ezen a tudatszinten alkalmazni tudunk problémáink megoldására.

KÉRDŐÍV a jelentkezéshez

Ára: 18 000 Ft (7 napra engedélyezve)
Ára: 32 000 Ft (örökre megvásárolva)
(A pénz beérkezésétől számítva 1-2 munkanap múlva várható a tanfolyam hozzáféréséhez szükséges link érkezése.)

dr. Kígyós Éva (pszichológus, agykontrolloktató)

4. Elménk univerzális ereje

Új, személyiségfejlesztő Silva-technikák

A kulcs: az elme

Miért van, hogy egyesek sokkal többre jutnak az életben, mint mások? Vajon mi az oka, hogy ők annyival többet érnek el, mint azok, akik élik szokásos életüket, s akiket a sors szele sodor.

A különbség az elme használatában rejlik!

Az Elménk Univerzális Ereje gyökeresen új módon közelíti meg a szinte korlátlan hatalmú elme használatának kérdését, annak érdekében, hogy át tudd alakítani az életedet. Ez a hanganyag és a munkafüzet, részben a világhírű és világszerte oktatott Silva-féle agykontrollra alapozva, abban segít, hogy végre kapcsolatba kerülhess azzal a kreatív, szeretetre méltó és szeretetet sugárzó, sikeres éneddel, akinek valójában születtél.

S miután elérted ezt az ideális állapotot, a csillagos ég sem a határ!

Amint hozzáférsz hatalmas erőforrásodhoz, egészséged érdekében megjavíthatod az elméd és a tested közötti kapcsolatot: megszabadulhatsz rossz szokásaidtól, oldhatod az életedben megjelenő stresszt és szorongást, növelheted intelligenciád és kreativitásodat, s összebékítheted múltadat, jelenedet és jövődet. Mindezt azért, hogy harmóniában élhess örömteli, értelmes, teljes életet.

Mindössze annyi kell ehhez, hogy ráébredj, mekkora erő lakozik benned, s megtanuld azt hatékonyan használni. Ez a tananyag tele van olyan új, mentális technikákkal és módszerekkel, amelyek segítenek, hogy az eddigieknél nagyobb mértékben tudd uralni életed minden területét. Meg fogod tanulni, hogy miként:

  • juss gyorsan és könnyen az ideális állapotba,
  • irányítsd tudatalattid erejét, s kérj segítséget a magasabb intelligenciától,
  • teremts magad és szeretteid számára stressztől és önkorlátozó hiedelmektől mentes, jobb jövőt,
  • szabadulj meg testi- és lelki betegségektől és teremtsd meg a jó közérzetet,
  • használd elméd erejét a gazdagság és bőség megteremtéséhez,
  • javíts emberi kapcsolataidon és munkahelyzeteden,
  • fejleszd maximális szintre sokoldalú intelligenciádat, s hogyan használd a Silva-féle agykontrollt még sikeresebben.

Az Elménk Univerzális Ereje megmutatja, hogy miként fejlesztheted lélektani, érzelmi és spirituális adottságaidat annak érdekében, hogy a számodra eszményi életet élhesd. Nem csupán a felszínt karcolja, hanem mélyre megy, a gyökereidhez, hogy valóban mély és tartós változást hozhass létre magadban!

Kezdd el hát elméd fejlesztését még ma, hogy mielőbb felfedezhesd, milyen nagyszerű emberré válhatsz és végre élni érdemes életet élhess!

A hanganyag témái

  1. téma:

Ahol minden kezdődik: egy kivételes tanítómester kiválasztása

A Silva-módszer. A program áttekintése. José Silva élete. Az emberi elme hatalma. Az elmefejlesztés története. Gondolatok az életről. A külső és belső világ irányítása. Túllépni az egón. Miért érdemes személyiségfejlesztéssel foglalkozni? Magasabb szintű tudatosság. Tanítómestered megválasztása.

 

  1. téma:

Az oksági birodalom ereje

További gondolatok a tanítómesterekről. A létállapot megválasztása. Belépés az okok birodalmába. A mentális laboratórium. Belépés az ideális állapotba. Minták és vonzók. Erős vonzók: a véletlenszerű események mögött meghúzódó okok.

 

  1. téma:

Az ideális én és a munka

Énkép és önbecsülés. A munkával kapcsolatos elégedettség és elégedetlenség. Mély, belső átalakulás: gyakorlat. Összhangba kerülni azzal, aki vagy, és aki lenni akarsz.

 

  1. téma:

Ideális emberi kapcsolatok kialakítása

Listát készítesz a kapcsolataidról. Az oksági birodalom használata a kapcsolatok gyógyítására. Marilou és Gerald házat renovál. Énkép, kontra ideális kép a kapcsolatokban: gyakorlat. Kapcsolatod önmagaddal.

 

  1. téma:

A tökéletes egészség

Az elme ereje az egészség vonatkozásában. A dinamikus meditatív állapot elérése. A meditálás haszna. A neuro-pszicho-immunológia történelme. A jó egészség és betegség, mint minták. Énkép, kontra ideális kép az egészség vonatkozásában: gyakorlat. A hitrendszer feltárása.

 

  1. téma:

Az oksági birodalom és a jó közérzet

A viselkedésmódok és késztetések hátterében megbúvó vonzók és okok. Vállalj felelősséget az egészségedért! Hogyan kommunikálhatsz testeddel? Az egészségügyi gondok kialakulása: három kategória. Energia átvitele az oksági birodalomból a fizikaiba: gyakorlat.

Az MP3-as CD-n lévő hanganyag kb. 6 órás időtartamú.

Laura Silva – Bencze Ilona, Jerry Seavey – Rátóti Zoltán és Marilou Seavey – Bánsági Ildikó hangján szólal meg.

A tananyag ára: 25 000 Ft. Megrendelhető itt.

ELMÉNK UNIVERZÁLIS EREJE ÉLETRE KEL! - 2025. december 30.

A világ csak belülről változhat meg!”

Eckhart Tolle

 

Szeretettel üdvözlünk az elmefejlesztés és lelki fejlődés végtelen útján. A tanfolyamon való részvétellel olyan új szemléletmóddal és eszközökkel ismerkedhetsz meg, melyek segítségével megcsapolhatod a végtelen univerzális erőt és átalakíthatod életedet. 

KINEK AJÁNLJUK?

Szemléletváltó programunkat egyaránt ajánljuk a hétköznapi életben boldogulni vágyók és spiritualitás szerelmeseinek – nem csak agykontrollosoknak. A bennünk rejlő teremtő forrás felfedezéséről és kiaknázásáról szóló kurzusunk – Laura Silva, Gerald Seavey és Marilou Seavey anyagának felhasználásával készült az Agykontroll Kft. támogatásával. Programunk két, egymást követő, ám önálló részből áll. Ezeket a részeket más-más alkalommal tartjuk.

Legyél te a változás forrása: fedezd fel az Oksági birodalom benned rejlő erőit, s kamatoztasd életed különböző területein!

Teremtsd meg oly régóta vágyott ideális Énedet, hogy felszabadult életet élhess!

Gyógyítsd be múltad sebeit – tapasztald meg Isten nézőpontját. Lépj túl a fájdalmon, és találd meg belső békédet.

 

Az „ELMÉNK UNIVERZÁLIS EREJE” tanfolyam egy gyakorlati, lépésről lépésre vezető program, amely új nézőponttal szolgál az önismeret, az oksági energia tudatos felhasználása, a kapcsolatok gyógyítása, az egészség megőrzése és a pályafutás összehangolása terén.

A tanfolyam célja, hogy a megismert gyakorlatok rendszeres alkalmazásával:

  • kialakíthasd ideális énedet,
  • új mintákat hozhass létre, amik a tudatos választás révén felszabadítanak a múlt terhei alól, és
  • harmonikus, kiegyensúlyozott életet élhess.

 

AZ ELSŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL

  • HOGYAN VÁLASSZ TUDATOSAN TANÍTÓMESTERT ideális éned megjelenítéséhez?
  • MIKÉNT FÉRHETSZ HOZZÁ A TEREMTÉS FORRÁSÁHOZ – az oksági birodalmon és az oksági energián keresztül?
  • MIT TEHETSZ AZÉRT, HOGY IDEÁLIS ÉNED NYILVÁNULJON MEG a munka, vagy a tanulás világában és pályafutásodban?
  • MIKÉNT VONHATOD BE IDEÁLIS ÉNEDET az egészséges kapcsolatok kialakításába?
  • AZ IDEÁLIS EGÉSZSÉG MINTÁINAK FELFEDEZÉSÉVEL ÉS HASZNÁLATÁVAL miként javíthatsz egészségeden, illetve és tarthatod azt fenn?
  • HOGYAN FÜGG ÖSSZE A TEST ÉS ELME? –  a jó közérzet kialakítása
  • MIKÉNT FORDULJUNK ERŐFORRÁSOKÉRT AZ OKSÁGI BIRODALOMHOZ A MÚLT SEBEINEK BEGYÓGYÍTÁSA ÉRDEKÉBEN, és mindez miként valósítható meg a fizikai dimenzióban? – „ISTEN” NÉZŐPONTJA

Mit nyersz a tanfolyam által?

  • Egy olyan új szemléletmódot, ami korlátlan lehetőségeid felismertetésével és kiaknázásával számodra vonzó irányban változtatja meg életfelfogásod
  • Ideális éned megteremtésével egy olyan belső mentort, aki rávezet és összhangba hoz életed céljával
  • Az oksági energia tudatos használatnak lehetőségét hétköznapi céljaid eléréséhez
  • Működőképes gyakorlati mintákat a karrier és tanulás támogatására
  • Tartósabb és egészségesebb emberi kapcsolatok kialakításának forradalmi megközelítését
  • A mindennapi jó közérzet és energiaszint elérésének új módját az ideális állapotod elérésével
  • Az egészség fenntartásának holisztikus mintáit
  • A lelki gyógyulás lehetőségét és belső felszabadulást a múlt terhei alól

 

Tanfolyam időpontja 2025. december 30. (kedd) 9.00-től kb. 17.30-ig

Tartja: Pétercsák Maxim

Díja: 30.000 Ft – az ár tartalmazza a részvétel díját és a program anyagát magában foglaló munkafüzetet.

JELENTKEZÉS, további információ:

www.alfahullam.hu; info@alfahullam.hu +36205513079

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Szeretnél-e tőlünk jó hírekkel és hasznos tanácsokkal teli hírlevelet kapni? Ha igen, javaslom iratkozz fel itt e hírlevélre!

Név: *
Email: *

* Az adataidat bizalmasan kezeljük.
A feliratkozással elfogadod a ÁSZF és Adatkezelési nyilatkozat