Erőszakmentes kommunikáció csomag

13 990 Ft

Kategória:

Leírás

A csomag tartalma

Jónai Éva Hava – Redő Júlia: Kompátia I. Életkerekítő játékok I.
Közösségépítő és érzelmi intelligenciafejlesztő könyv és kártya
Ha a kusza gondolatokból, viselkedésekből megtanulod leszűrni az emberi érzéseket és szükségleteket, akkor eléd tárul az a világ, ahol a tettek és a szavak erednek! Ennél a forrásnál megállva a szíveddel tudsz látni, meghallani és megszólalni. Itt találod a teljes igazságot, az „arany középutat”, két fél igazsága között. Így megtanuljuk elengedni a játszmákat, hogy szabad, ugyanakkor felelősségteljes döntéseket hozhassunk. (Gazdagítja a magyar és az angol szókincsünket is.)

dr Marschall Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak – Erőszakmentes, avagy együttműködő kommunikáció
DR. MARSHALL B. ROSENBERG, aki végzettsége szerint klinikai pszichológus, nemzetközileg elismert békeközvetítő és az Erőszakmentes Kommunikációs világszervezet alapítója.
Hosszú évek óta azt tanítja, hogy ha megtanulunk igazán tisztán és hatékonyan kommunikálni, tehát valóban szót érteni egymással, képessé válunk arra, hogy elejét vegyük a véres harcokhoz, háborúkhoz vezető konfliktusoknak.
Könyvében így ír a felismeréséről: Miközben együttérzésünk fenntartásának tényezőit vizsgáltam, meglepett, hogy mekkora szerepe van a nyelvezetnek és a szóhasználatnak. Kidolgoztam a kommunikációnak – a beszédnek és a figyelésnek – egy olyan módját, amely lehetővé teszi, hogy valódi kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal és másokkal, és a természetes együttérzésünk tág teret kapjon. A kapcsolatteremtésnek ezt a modelljét Erőszakmentes kommunikációnak neveztem el.
Mit tanulhatunk meg a könyvből?

– A lehetséges konfliktushelyzetek békés párbeszéddé alakítását.
– A dühbe és depresszióba torkolló gondolkodásmódunkkal való szakítást.
– Olyan kifejezésmódot, amely segít elkerülni az ellenségeskedést.
– Együttérzéssel kommunikálni, felhasználva az empátia gyógyítóerejét.
– Minden megnyilvánulásban meghallani a köszönöm és a kérem szavakat.
– Teljesebbé tenni az életet magunk és mások számára.

Kiknek ajánlható a könyv?
Azoknak, akiknek a munkájához szorosan hozzátartozik a kommunikáció: például szülőknek, tanároknak, jogászoknak, pszichológusoknak, üzletembereknek és politikusoknak. Valójában minden beszélni tudó, kommunikáló embernek.
A műben ismertetett kommunikációs módszer a hatékony és kölcsönösen gyümölcsöző beszéd olyan egyszerű és tiszta formája, ami a legélesebb, legkényesebb helyzetekben is garantáltan működik. Szerzõje világhírű pszichológus, aki könyvében a depresszió megértéséhez és ily módon annak felszámolásához is értékes kulcsot ad. Az alábbi hivatkozásokra kattintva bővebb információhoz juthat:
www.emk.hu – Erőszakmentes Kommunikációs Központ
www.eroszakmenteskommunikacio.org – Kelet-Európai Erőszakmentes Kommunikációs Alapítvány

Rambala Éva: Erőszakmentes kommunikáció alapjai I.
A szerző sok-sok éve elkötelezett híve, terjesztője és oktatója az erőszakmentes kommunikációnak. Ezzel a csodálatos módszerrel képessé válunk arra, hogy szinte minden helyzetben megtaláljuk  –  a szívből jövő őszinteségen és az empatikus hallgatáson keresztül – a minden érintett fél megelégedésére szolgáló megoldást. Arra is megtanít, hogy megtanuljunk kiállni önmagunkért úgy, hogy közben a körülöttünk élők felé is ki tudjuk fejezni: számunkra az ő jóllétük is ugyanolyan fontos, mint a magunké.

Rambala Éva: Szívek-szavak CD
Előadás az erőszakmentes kommumnikációról

Ezek érdekelhetnek még: