Grabovoj: Tanítás Istenről – Lélektisztító struktúra

2 500 Ft

Leírás

Szerző: Grigorij Grabovoj Petrovics

„amennyiben ismerjük, hogy az Isten hogyan működik a világban, .. hogyan van kölcsönhatásban például a fizikai realitás elemeivel, akkor már ebből is megkaphatjuk az irányítás elvét, csak amiatt, mert van ismeretünk; azaz az ismeretek szinkronizálják a cselekedeteinket, és a pontos irányítás elérését elsősorban ennek az ismeretnek köszönhetjük….

Az univerzális rendszer pedig a mások tanítása: azaz mihelyt az Istenről való tudások Fényét elkezditek adni, mondjuk a megmentésről, vagy arról, hogy hogyan is kell élni, mondjuk akár örökké, és hogy ne legyetek megsemmisítve, vagy egyáltalán, egyszerűen csak normálisan.

Tehát, a teljes szabadság eleme, tehát a rendszer abszolút rugalmassága, – hát az ember, mint rendszer pl. a realitásban nem más, mint az Isteni út és az emberi út egybeesése. Azaz ez akkor következik be, amikor az ember önmagától helyesen lép, és az Isten által adott úttal egybe esik az övé. Akkor az embernek teljesen korlátlan szabadsága van, azaz lehetővé válik, hogy azonnal regenerálódjon, értik? És ettől meggyógyul; a számára legnagyobb problémák megszűnnek, amelyeket ilyen hatalmasaknak lát, azok a számára elkezdenek nem létezni: csak egy csettintés – és nincs probléma, az ember eljut a normához.

Ha az irányítás célja az, hogy valamit fel kell gyorsítani, akkor ez azt jelenti, hogy a fizikai testen belül kell gondolkodni. Ha valamely esemény statikáját kell létrehozni, akkor nekünk kívül kell gondolkodnunk valamilyen köztes térben, a fizikai testen kívül.

Ezek érdekelhetnek még: