0

Hol “lép közbe” az agykontroll?

„Régi vágyam teljesül nemsokára (úgy néz ki). Viszont a harcban elfáradtam és egy este kitört belőlem. Azt mondtam az Univerzumnak és Istennek, hogy elegem van abból, hogy nem válik valóra, pedig mindent megtettem, és már sírva könyörögtem, hogy tegyen valamit mert nagyon elég volt az elmúlt évekből. Másnap reggel teljesen véletlenül keveredtem ilyen-olyan ismeretlen profilokra, amikor meg akartam nyitni egy képet, véletlenül egy másik nyílt meg… “Trust the timing of life” (Bízz az élet időzítésében!). Ez a felirat volt a képen, úgy érzem nekem szólt (?). Aztán észrevettem, hogy valóban kezdenek úgy alakulni a körülmények, úgy rendeződni az emberek, ahogy nekem a legjobb, ez sosem volt igy az elmúlt években. Ezek jelek lehetnek? Talán révbe érek… De hogy hogyan kapcsolódik az agykontroll, ha úgyis minden a maga idejében történik… Na ezt sem értem 🙂 (Nem jártam tanfolyamra)”

 

Kedves Nóra! Megérintettek gondolataid, amiket megosztottál. Elsősorban együtt éreztem veled, hiszen egy nagyon fontos lépést tettél meg. Úgy éreztem kiléptél a panaszkodók táborából, vállaltad a felelősséget az életedért, és elkezdtél tenni a változásért. Ilyenkor szinte szükségszerű, hogy az eredményre várva türelmetlenek leszünk. Az ember úgy érzi, hogy egy olyan szerződése van, amiben az ő feladatai rögzítve vannak, de a másik fél, a sors nem írt alá semmit. Az a harag, csalódottság, amit átéltél segített a tovább lépéshez. Rátaláltál arra az érzésre, gondolatra, ami segít kivárni a dolgok idejét. Azt hatalmas összefüggést, ami a fizikai világban megszabja a dolgok idejét, emberi elmével nem tudjuk átlátni, de megtanulunk bízni tetteink erejében, és elfogadni azt, hogy a legjobb időben érkezik a változás. Gondolom, hogy a számodra is nagy öröm ennek a belső békének a megtalálása.

Ami miatt mégis írok, az agykontrollal kapcsolatos kérdésedre vonatkozik. Mintha ez a módszer azt ígérné, az univerzális törvények érvényesülésére ráerőszakolhatjuk egyéni akaratunkat. Mivel ez nem így van, örültem, hogy leírtad: nem végeztél agykontroll tanfolyamot. Vagyis valamilyen (kíváncsi lennék, hogy milyen?) információ alapján ezt gondolod az agykontrollról. Pedig szó sincs erről. Egyetlen programozás sem irányul arra, hogy a célunk elérésének idejét határozzuk meg.

Az agykontrollban a vágyaink szerinti célunk elérésére a leggyakrabban használt technika az elmetükre technika. Minden tanfolyamon ennek a technikának a tanulása úgy kezdődik, hogy először a vágyakról beszélünk. Az igazság az, hogy a valódi vágyak meghatározása a siker szempontjából elsődleges. Ha mondjuk az emberi kapcsolataim romlottak el, nyilvánvaló, azt szeretném, hogy ezek újra jól működjenek. De ha az az elvárásom, hogy ennek érdekében mindenki más változzon meg úgy, ahogy az számomra jó, nos akkor nem jó célt tűztem magam elé. Csak akkor működik a technika, ha az a célom, hogy én tudjak úgy változni, amitől rendeződnek, jóirányba fejlődnek ezek a kapcsolatok. Változni nem könnyű, de a programozásban jelenlévő vágy motivációt, és a tettekhez lelki energiát ad. Ezeket a programozásokat úgy fejezzük be, hogy „legyen így, vagy úgy, ahogy minden érdekelt fél számára a legjobb!” Ebben a zárómondatban benne van az agykontroll hitvallása is. José Silva, a módszer megalkotója, fontosnak tartotta, hogy technikáinak alkalmazása minden ember számára hasznosítható legyen, függetlenül világnézetétől. Ugyanakkor fontosnak tartja azt a rendezőerőt, ami világunkat is szabályozza. Az agykontrollban ezt magasabb intelligenciának nevezi.

Kedves Nóra! Azért írtam le ezt a néhány szót az agykontrollról, mert fontosnak tartom, hogy most, amikor az utad keresed, valódi tudásod legyen erről a módszerről is. Sok sikert kívánok neked.

dr. Kígyós Éva

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Szeretnél-e tőlünk jó hírekkel és hasznos tanácsokkal teli hírlevelet kapni? Ha igen, javaslom iratkozz fel itt e hírlevélre!

Név: *
Email: *

* Az adataidat bizalmasan kezeljük.
A feliratkozással elfogadod a ÁSZF és Adatkezelési nyilatkozat