Eckhart Tolle: Új Föld (Ráébredni életed céljára)

4 500 Ft

Leírás

Ezzel az „Új Föld” című könyvével Eckhart Tolle a szenvedéstől való végleges megszabadulás kulcsát adja a kezünkbe.

– Ez az utolsó könyv – mondta a barátom, amikor elolvasásra kölcsönadta az Angliából frissen hozott művet.
• Hogy érted, hogy utolsó könyv? – kérdeztem.
– Több könyvre nincs szükség. Ez az állítás ugyan természetesen költői túlzás, hiszen nyilván írnak majd még fontos és értékes könyveket, a mű elolvasása után alapvetően mégis egyetértettem vele, mert könyvével Eckhart Tolle a szenvedéstől való végleges megszabadulás kulcsát adja a kezünkbe…
– (dr. Domján László)

Részlet a kötetből:
PÁRBESZÉD A BELSŐ CÉLRÓL…

– Mit értesz egészen?
– Az egész egyrészt tartalmazza az összes létezőt. Az a világ, a kozmosz. Ám az összes létező – a mikrobától az emberi lényeken át a galaxisokig – valójában nem különálló dolgok, illetve entitások, hanem az egymással összekapcsolódó, több dimenziós folyamatok hálójának a részei.
Két ok miatt nem látjuk ezt az egységet, és hisszük a dolgokat egymástól különállóknak. Az egyik az érzékelés,amely a valóságot arra redukálja, ami érzékszerveink szerény teljesítményével számunkra hozzáférhető; tehát amit képesek vagyunk látni, hallani, szagolni, ízlelni és tapintani. Ám amikor értelmezés vagy gondolati címkézés nélkül érzékelünk – ami azt jelenti, hogy érzékelésünkhöz nem adunk hozzá gondolatot -, akkor már érezni tudjuk az észlelésünk révén különállónak tűnő dolgok mélyebb összekapcsolódottságát.
Az elkülönültség másik, komolyabb oka: a kényszeres gondolkozás. Az univerzum valójában akkor esik számunkra darabokra, amikor bezáródunk a kényszeres gondolkodás szüntelen folyamatába, és elveszítjük a képességünket, hogy érezzük minden létező összekapcsolódását. A gondolkodás a valóságot élettelen töredékre szabdalja. A valóság ilyen hiányos szemléléséből rendkívül korlátolt és romboló cselekvés származik.
Létezik azonban az összes létező összekapcsolódásánál még mélyebb szint az egészhez. Azon a mélyebb szinten minden egy. Ez a forrás, a megnyilvánulatlan egy élet. Ez az az időtlen értelem, ami az időben kibontakozó univerzumként nyilvánul meg…

Ezek érdekelhetnek még: