Grabovoj: A boldogság megszervezése

2 500 Ft

Leírás

Az egyik legkönnyebben érthető előadása a szerzőnek.
Egy teljesen egyedi és mindennél pontosabb megközelítése a boldogságnak. Nem mint érzés, hanem mint információs struktúra. Ez a boldogság.

“az ember mintegy saját teremtése határait túllépi és ez a teremtő fény, az ember teremtését megelőző fény kiterjed további életére, azaz valójában maga Isten Fénye.
ez a Fény technológia formájában elkezd valahogy kiterjedni az emberre, akkor az első dolog, hogy az események szintjén már teljesen meggyógyul, ebben az esetben az eseményt Isten Fénye világítja meg, az eseménynek nem lehet negatív mintázata az ember számára, mert az ember folyamatosan Isten szemével lát, valójában ugyanúgy ahogy Isten lát.

a Fény innen elkezd kiterjedni mintegy a saját jövőjébe
az ember jövőjének ez a rendszere úgy néz ki, mint egy feléje lebegő szint,
közeledő, mintegy külső irányítási sík, amely ebben az esetben mindig szféra alakú,

Azaz bármely kilátástalannak tűnő szituációt megvizsgálva, amikor azok az emberi logika szemszögéből például kilátástalannak tűnnek, Isten szemszögéből soha nem azok.

Ha meg akarnak vizsgálni egy társadalmi folyamatot – vagy általánosságban, valahol egy vihart megfigyelni, hogyan terjed, hogyan lehet ezt általában megállítani, akkor elegendő egyetlen ember boldogságának struktúráját kinyilvánítani jövőben – és világos lesz, hogy rá a vihar nem hat.

Isten mindig a boldogság szintjéről irányít, a boldogság szintjéről az ember számára, mivel Ő az ember Teremtője.

Ezek érdekelhetnek még: