Csakraműködésünk harmonizálása a szellemi síkon (könyv+CD)

3 500 Ft

Leírás

Írta és elmondja: Sólyom Ildikó

A ​csakrák világába tett utazásunk végső célja, hogy az egyre magasabb szintű tudatosság felé haladva fölfedezzük és elfogadjuk felsőbb, bölcsebb énünket, úgy is mondhatnám: lényünk isteni részét.

A könyvekből információt kapunk az adott csakráról, a föltett kérdéseken keresztül pedig kifürkészhetjük, hogy mennyire kiegyensúlyozott az éppen tárgyalt energiaközpontunk működése. Azt is sorra vesszük, hogy miféle testi-lelki betegségekhez vezet, ha nem figyelünk az élet azon területeire, amelyeknek az egyensúlyban tartásán múlik testi-lelki egészségünk. Végiggondolva a témákat tisztábban láthatjuk, s felfedezhetjük, hogy milyen hátráltató magatartásokkal és viselkedésformákkal szabotáljuk saját boldogságunkat és egészségünket. Megérthetjük, hogy valami miért nem működik jól az életünkben. A változtatásra pedig egyedül nekünk van jogunk és lehetőségünk, ám annak a felelőssége is a miénk.

A CD-n a két csakra tisztítását segítő, testileg-lelkileg gyógyító hatású meditációra hívok mindenkit, aki kedvet érez lelki békéjének megtalálásához és megtartásához.

A homlokcsakra (vagy harmadikszem-csakra) főbb témái: az önmagunkért való felelősségvállalás, az intellektus, vagyis az értelmi képesség, a koncentráció és a tudat fejlesztése, valamint az érzelmi intelligencia, a bölcsesség, a meditatív képesség és az intuíció vagy hatodik érzék.

A koronacsakra főbb témái: az utolsó állomás, de nem a végcél, nem a befejezés, sokkal inkább az újjászületés, az újrakezdés síkja, úgy is mondhatnánk, hogy a feltámadásé. Létezés, csak éppen egy magasabb rezgésű dimenzióban, egy új, emelkedettebb szinten. Témája a szellemiség, az önzetlenség, a tudat kiterjesztése, az abszolút szabadság tudati állapota, a teljes tétlenség tiszta boldogsága.

Ezek érdekelhetnek még:

  • Csakraműködésünk harmonizálása a lelki síkon (könyv+CD)

    4 950 Ft Kosárba teszem
  • Csakraműködésünk harmonizálása MP3

    9 950 Ft Kosárba teszem
  • Csakraműködésünk harmonizálása (3 könyv + 4 CD)

    9 950 Ft Kosárba teszem