Tanulás és tapasztalat

Kedves Mindenki! Egy ideje tervezgetem, hogy megosztom Veletek a tapasztalataimat. Tavaly nyáron végeztem el az agykontroll tanfolyamot. Akkor hihetetlenül szorgalmasan gyakoroltam, relaxáltam minden egyes nap, erőt merítettem belőle. Erre nagy szükségem volt, mert a nyár elején nagyon sok rossz dolgon mentem keresztül. Aztán a nyár eltelt és ősszel ismét hatalmas pofonokat kaptam az élettől. Amiért most billentyűzetet ragadtam, az egészen más. Levelezős hallgató vagyok , munka mellett csinálom a sulit. Aki hasonló körülmények között tanul, tudja milyen ez. Esti-éjszakai tanulás, reggelente kómás mászkálás. Napközben üres nézelődés fejből ki, kávézás még a koffeinmentes életet élők számára is. Időnként győz a fáradtság és az ember ilyenkor már nem foglalkozik semmivel, csak aludni akar. Volt egy nagyon komoly vizsgám a héten. Tologattam én is, mint sokan mások. Ezt sikerült olyan ügyesen csinálnom, hogy a végén már csak két időpont maradt és az elsőre tanulás nélkül mentem el, hogy körülnézzek, tapasztalatot szerezzek. A két időpont között volt összesen egy hét. Ezen a vizsgán múlott az, hogy idén le tudok-e államvizsgázni. Kicsit már le is mondtam az egészről, úgy voltam vele, hogy úgysincs meg a második nyelvvizsgám, nem baj, ha elcsúszok egy évet. Még annyit kell tudni erről az ominózus tárgyról, hogy nagyon nagy a bukások aránya. Tényleg kevés embert szoktak átengedni és az emberek többsége úgy megy vizsgázni, hogy úgysem sikerül, hogy a tanár milyen kegyetlen (finoman fogalmazva) stb. Erről ugye tudjuk nem a legjobb hozzáállás… Úgy hallottam, hogy szó szerint vissza kell adni a könyvet és a segédletet szintén. És persze szükség van az órai jegyzetre is. Nekem összesen végül 3 nap jutott a felkészülésre. A szerencsésebb csoporttársak heteket tanultak erre az egy tárgyra. Tündéri kollégáim vannak, nagyon segítőkészek, így elengedtek szabira. Tehát volt 3 napom. Úgy jöttem haza csütörtökön este, hogy megpróbálom a hétfői utolsó időpontot. Kiírtam egy nagy papírra: MEG TUDOM CSINÁLNI! LE FOGOK VIZSGÁZNI HÉTFŐN! :-) És relaxálással kezdtem reggel, ha elfáradtam lementem a szintemre, ha elegem volt, ránéztem a papírra és újult erővel fogtam neki az egésznek. Használtam a háromujj-technikát (nálam ez úgy szól a gyakorlatban: Valahányszor így összeteszem valamely kezem első három ujját, tudatom a tudatosság mélyebb szintjére ereszkedik, gondolataim rendeződnek, megnyugszom. Ez valahogyan így alakult ki, megszoktam ezt a kis plussz megjegyzést mellé. Na ezt most kiegészítettem a vizsgás terveimmel is. :-)), elképzeltem, hogy a vizsgán látom magam előtt az egész jegyzetet, elképzeltem, hogy látom az ábrákat, hogy írok mint egy gép és hogy megcsinálom a vizsgát! Ha jött egy negatív gondolat, azonnal törölj-törölj-t alkalmaztam. Nem tudtam enni, nem mozdultam ki három napig, anyum kikérdezett (ilyen gyerekkorom óta nem történt)… Hallgattam a különböző agykontrollos hanganyagokat, ezek közül legalább napi kétszer a tökéletes memóriát. Éjszaka ha nagyon elálmosodtam, akkor tornáztam egyet vagy lementem a szintemre, megbeszéltem magammal, hogy ez teljesen normális, hiszen fáradt vagyok, de mire kinyitom a szemem már nem leszek se álmos se fáradt és hogy ez most egy ilyen időszak, meglesz az eredménye és majd utána jól kipihenem magam. Szombaton délután pihenésképpen megnéztem a Titok c. filmet is. Az is jó nagy lökést adott! :-) Aztán elérkezett a hétfő. Hihetetlen módon éjszaka nagyon jól aludtam. Korán kellett kelnem (hajnali 4-kor), mivel a suli vidéken van és a vizsga 10-kor kezdődött délelőtt. De még ez sem okozott problémát. Ezt is beprogramoztam, hogy nem leszek fáradt, nyugodt leszek. A buszon már találkoztam ismerős arcokkal. Mindenki kérdezgette a másikat, hogy ki mennyire tudja az anyagot, mennyit tanult… Engem jól megmosolyogtak, amikor kijelentettem „én ma levizsgázom”, mondván ők is így indultak neki már nem egyszer… Tartottam magam ehhez az állásponthoz, ha jött egy negatív gondolat vagy akár egy rosszabb kép, máris töröltem. A relaxálások során nagyon élesen láttam magam előtt a képet, hogy írok a zh-n és tudom a kérdéseket (még a beugrós kiskérdéseket is, amelyeken keresztül lehetett bejutni a kifejtős feladatokhoz). Láttam az előadót, az indexemet, a tollat is amivel írok. Élesen láttam magam előtt, hogy nyáron átveszem a diplomámat.  Kihívásnak tekintettem a zh-t és nem félelemmel kezeltem, hanem egészségesen izgultam vajon teljesíteni tudom-e az elképzelteket illetve elvárásokat. A vizsga előtt beültem a terem közepére, az önkorlátozó hiedelmek megváltoztatása zenét hallgattam, gyorsan lementem a szintemre 3-2-1 segítséggel és megbeszéltem magammal, hogy megcsinálom ezt a mai napi vizsgát. Kizártam a mocorgást, a beszélgetést, elképzeltem a céljaimat, nagyokat lélegeztem és aztán visszatértem a valóságba. Teljesen nyugodt voltam. Megírtam a beugrós kérdéseket. Míg ezeknek a kérdéseknek az eredményeire vártunk, kint átnéztem az anyagokat. Kérdezgettek, hogy vajon sikerült-e, hogy milyen kérdések lesznek. Erre csak annyit mondtam, hogy bejutottam és úgyis olyan kérdést kapok, amit tudok. És bejutottam és olyan kérdést kaptam. A kifejtős kérdéseknél nem tettem keresztbe a lábaimat és karjaimat se. Tanulásnál sem. Ha elakadtam, akkor megálltam, becsuktam a szemem és 3-2-1-el lementem a szintemre és mondhatni illetve írhatni magam elé idéztem a jegyzeteimet. Ugye azt mondanom illetve írnom sem kell, hogy három ujjam összetettem és ennek a segítségével pik-pak megnyugodtam. Miután beszedték a dolgozatokat nagyon nyugodtan sétáltam a főépület felé, ahol későbbre ígértek eredményeket. Valahogyan tudtam, hogy ez megvan. Tisztában voltam azzal, hogy mindent megtettem. Olyan természetes volt ez a nyugodtság érzés. És meglett. :-) Az már más dolog, hogy repültem a tanszéki titkárnő karjaiba nagy boldogságomban és hogy utána a feszültség egy igen nagy sírás formájában jött ki belőlem, de ez szerintem természetes. Vágy. Hit. Kitartás. Koncentrálás. Elvárás. Megvolt a cél! Nagyon vágytam rá! És minden tőlem telhetőt megtettem. Aztán hagytam, hogy megkapjam. A hogyannal nem foglalkoztam. Jöttek a kérdések, de úgy voltam vele veszítenivalóm nincsen. Néha annyira életszerűen láttam magam előtt a diplomám átvételét, hogy a relaxálás közben megkönnyeztem a pillanatot. És tudom, hogy élőben is meg fogom, hiszen ez egy nagy dolog és nagyon sok munkám van benne. És ami a legmeglepőbb! Még mindig emlékszem az anyagra! A magolásnak ugye tudjuk nincs sok értelme, mert az ember hamar elfelejti az így „megtanult” anyagot. És rövid idő alatt az ember magolni tud. Hát velem nem ez a helyzet. Ma is magam előtt látom a felsorolásokat, a koncepciókat és az összes folyamatot. :-) Ahhoz képest, hogy majdnem hagytam az egész iskolát veszni hagyni... Röviden ennyi. Legyetek bátrak és higgyetek magatokban! A legfontosabb az, hogy legyen egy célotok! Legyen valami, amit nagyon szeretnétek! Képzeljétek el, hogy mekkora örömet tudna okozni Nektek! A gondolat tényleg valóságot teremt! :-) További sok sikert Nektek!