Epekő

Sikerült egy kollégám epekövét eltüntetni, így nem kellett műteni. :)

Gondolati üzenetküldés

Kedves Agykontrollos Társaim!

dr. Domján László

Nagyra Tisztelt dr. Domján László Úr! Másodszor kérlek életemben, hogy segítsél rajtam: Életem: 1998-ban végeztem el az Agykontrollt a Kislányommal együtt a Kertészeti Egyetemen. 2009-ban fiam az Alapítvány segítségével szintén elvégezte az Agykontrollt. Majd egy évvel később halálos betegségben meghalt, 39 évesen. Rá egy hónapra a férjem is halálos betegségben meghalt.

megérzés, intuíció

Kedves Agykontrollos Barátaim!

Kellene egy kis segítség.

Jó nap. Anno mikor csináltam az agykontrollt volt egy olyasmi feladat csak nem emlékszem rendesen rá hogy a fantom fájdalmat érzést valahogy úgy lehet megszüntetni hogy megszemélyesítjük.Ez akkor úgy nézett ki hogy a színpadra felhívtak valakit kérdéseket tettek fel neki és elmúlt a fájdalma. Nekem olyan problémám van amivel specialistánál is voltam és kiderült hogy semmi szervi bajom.

tanfolyam 2014. május

Tisztelt Domján László úr! Egydi kéréssel fordulok Önhöz, bízva benne, hátha tud megoldást javasolni, méltányosságból. Én 1995-ben vettem részt a tanfolyamán, majd néhány év múlva megismételtem. Most 17 éves lányomat szerettem volna megismertetni ezzel a csodával, hátha a stress alapú alvászavarára segítséget találhatunk. A tavaszi szünetben mentünk el megvenni a jegyet, a honlapra még nem volt kiírva, hogy elfogytak az ismétlők!

Amikor a tanítvány kész, megjelenik a mester.

Sziasztok! 2008 február 23. Szombat A leány,akivel tényleg boldog voltam,akivel szerelembe estünk első látásra,az aki legyőzhetetlenné edzett!Akinek kezébe adtam azt,ami én vagyok! 1.Törés -Az ijesztő magány Elhagyott..

válás

Kedves Agykontrollosok! Abban szeretnék segítséget kérni, hogyan tudom a válást mielőbb feldolgozni, illetve a kapcsolatot "meggyászolni"? Szokáskontrollal? köszönöm

megint itt!

2014 március 02 van!A férjem kinn van Olaszországban,perugia-ban,hiányzik!Balukámmal vagyunk itthon,a nagyom dolgozik a Butiq-ban,otthagyta az egyetemet,de újra jelentkezett más szakra.Az életünk elég jó,kicsit becsapva érzem magam,de fel a fejjel:)))

nyeremény

Kedves agykontrollos társaim, és akik olvassátok e blogot. Szeretnék kéréssel hozzátok fordúlni, mégpedig egy nyereménnyel kapcsolatban. Pályáztam egy BMW 114i típusú autóra, melyet 2014.02.28-án délelőtt 10 órakkor sorsolnak ki Izsákon. Én pedig nagyon dolgozom az ügyön elmetükre techinikával. Mégis megerősítést szeretnék kérni, hogy az én borítékomat húzzák ki. Az önálló élet kezdésemhez nagy szükség lenne erre a kocsira. köszönettel Edit
Tartalom átvétel