Hartyániné Barta Judit

„Légy magad a változás, amit a világban látni akarsz!"
Mahatma Gandhi

Egy szép, alföldi kisvárosban, Kiskunfélegyházán születtem, s nem messze tőle, Tiszaalpáron nőttem fel, szinte szó szerint a Tisza partján. Jelenleg a szülővárosomban élek a családommal, mégis nagyon sokat jelent számomra a falun megélt gyermekkor. A természettel, földdel harmóniában élő, csodálatos emberek között tanulhattam meg az őszinteséget, segítőkészséget, az igazságosság iránti vágyat. Olyan emberek között, akikről úgy éreztem, pontosan tudják, mi a dolguk a világban. Talán ezért találtam rá olyan magától értetődően én is életem feladatára: a tanításra, a bölcsesség továbbadására. A „véletlen” vezetett el 2002 tavaszán egy agykontrolltanfolyamra, ahol a nap közepétől már az motoszkált a fejemben: „Ez az, amit én is igazán szeretnék tanítani! Milyen jó lenne, ha minden ember tudná ezeket az egyszerűen használható, de annál nagyszerűbb technikákat, amelyekkel valóban jobbá teheti önmaga és mások életét.” Megértettem, hogyan válik valósággá a gondolat, s mennyire igaz, hogy bármi van jelen az életünkben, azt magunknak köszönhetjük.

Mennyi mindentől megkímélhetnénk gyermekeinket, mennyivel magabiztosabbak és sikeresebbek, boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lehetnének, ha minél fiatalabb korukban szert tennének ezekre a technikákra! Ezért nagy örömömre szolgál, hogy taníthatom az agykontrollt gyerekeknek. Azt, hogy nem is olyan nehéz elérni távolinak tűnő célokat, ha elég erős a hitünk, és segítségül hívjuk a képzeletünket. Megtapasztalhatják a gyermekek, milyen előnyt jelent, akár a hétköznapi életükben (alvásproblémák, félelmek, fájdalmak), akár a tanulásban, ha elméjük nagyobb részét használják. Mivel gyermekkorunk jelentős részét tanulással töltjük, nem mindegy, sikerként vagy kudarcként éljük meg. A Lépéselőny tanfolyamokon – melyeket nemcsak agykontrollt végzett felső tagozatosoknak és középiskolásoknak tartok – az eredményesebb tanulás fortélyait sajátíthat-ják el.
Egyébként: 1995-ben szereztem tanári diplomát a nyíregyházi főiskola magyar—gyorsírás—gépírás szakán. Ezután a kiskunfélegyházi közgazdasági szakközépiskolában tanítottam, rövid ideig parlamenti gyorsíróként is tevékenykedtem. 2006-ban Szegeden végeztem számítástechnika szakon.
Férjemmel három kislányunkat igyekszünk egyre jobban nevelni, miközben meghagyjuk számukra egyéniségük szabad kibontakozásának lehetőségét. Szabadidőmben szívesen horgolok, hímezek, kirándulok a családdal, olvasok a természetes gyógymódokról, egészséges életmódról, testi-lelki-szellemi fejlődésről, s legjobb tudásom szerint alkalmazom a tanultakat.

Kedves Kis Barátom! Légy Te is lángelme! A zseni benned is ott lakozik, és arra vár, hogy kibontakozhasson. Szívesen segítek Neked ebben tanfolyamaimon, elsősorban Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében.

Elérhetőség: 30/955-6611
hartyanine.judit@gmail.com
www.langelme.hu