0

Author archives:

Középpontban az ember

Gyerek voltam még, amikor édesapám, dr. Domján László rátalált az agykontrollra. Olyan izgatott volt, mint egy kisgyerek, amikor megkapja azt a karácsonyi ajándékot, amire egész életében vágyott. Csillogtak a szemei, amikor erről beszélt és csak azon járt az esze, hogyan mutassa meg másoknak is a kincset, ami a birtokába került.

Évekkel később, már felnőttként megkérdeztem tőle, hogy miért csinálja, hogy miért tanítja az embereket a módszerre? Elmesélte, hogy már kisgyerekként is olyan volt, hogy ha látott valami szépet, akkor azt azonnal meg akarta osztani másokkal is, hogy ők is részesüljenek az örömében. Így volt ez az agykontrollal is. Ami pedig erőt adott neki ahhoz, hogy hosszú éveken át újra és újra töretlen lelkesedéssel tartsa országszerte a tanfolyamokat, az a módszert használó magyar emberek sikerei voltak. Ő azért lett orvos, hogy segítsen az embereknek és amikor betegségükből kigyógyult emberek mesélték el, hogy az agykontrollal sikerült a halál torkából visszatérni, az számára olyan volt, mint valami üzemanyag a folytatáshoz.

Miután ezt elmesélte, talán akkor jutott először komolyan eszembe, hogy milyen jó is lehet ez. 2009-ben életem új fordulatot vett, amikor megismertem és kitanultam a hipnózis módszerét és megtapasztaltam azt az érzést, amiről apám mesélt. Elképesztett az elme ereje ezért úgy döntöttem, hogy megszerzett tudásommal a birtokomban immáron sokadik alkalommal elvégzem apám tanfolyamát, hogy most más szemmel figyeljem az előadást. A tanfolyam végére eldöntöttem, hogy én is az agykontroll oktatója leszek. 2011-ben tartottam meg első agykontroll tanfolyamomat és azóta már én is több ezer embernek mutattam meg elméjük erejét.

Domján András

Egészség, érzelmi intelligencia, agykontroll I.

Mostanában gyakran hangzik el különböző nyilatkozatokban az a mondat, hogy „egészségesen” élek. Ennek bizonyítására fel is sorolják, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt esznek, kerülik a zsíros, cukros ételeket, és a fehérlisztet tartalmazó ennivalókat. Rendszeresen járnak futni vagy konditerembe, és naponta több liter vizet isznak.

Ezekben a kijelentésekben mindig ott bujkál némi büszkeség is, ami teljesen jogos. Hiszen tudatosságot, és kemény energia befektetést igényel egy ilyen életforma betartása. De a betegség megelőzésének, a gyógyulás elősegítésének csak az egyik része ez.

Mert a betegség nem csak a fizikai test „ügye” A magyar „egészség” szó olyan bölcsen foglalja magába, hogy az egész ember problémája ez. Az egész-, a teljes ember pedig három, egymással szorosan összefüggő rendszert foglal magába. Létezésünk, a világban való megjelenésünk alapja a fizikai testünk. Ezen keresztül nyilvánul meg a képességeinket, tapasztalatainkat és érzelmeinket összegző személyiségünk, vagyis a lelki tulajdonságaink. Ezek mellett jellemző még az emberre a tudatossági, szellemi szintje, vagyis az, hogy miként helyezi el önmagát az univerzumban. Személyes tapasztalatain túl, képes-e elfogadni a magasabbrendű törvények hatásait, és képes-e ebben az összefüggésben is értelmezni élete eseményeit. Az egész embert a testi, a lelki, és a spirituális megnyilvánulás összehangolt működése jellemzi. Egy kialakuló betegség hátterében mindig ott rejtőzködik egy megoldatlan érzelmi probléma is.

Az embereknek régóta vannak tapasztalatai arról, hogy egyes betegségekhez sajátos lelki alkat tartozik. Ilyen például, hogy a „gyomorbajos” emberhez a rosszkedvű, szigorú, szőrszálhasogató, kötekedésre hajlamos személyiséget társítanak.

Köztudott az is, hogy az állandó feszültségben élők sokkal könnyebben betegszenek meg.

Carl Simonton, onkológus, radiológus orvos, (aki elvégezte José Silva csoportjában az agykontroll tanfolyamot) az elsők között volt, aki az általa kezelt rákos betegek esetében jelentős szerepet tulajdonított a betegséget megelőző időszak érzelmi állapotának. A gyógyítási módszerében is jelentős szerepet kapott az érzelmi egyensúly helyreállítása. Feleségével, a pszichológus Stephanie-val 1974-ben alapították meg Fort Worth-ben gyógyító és kutató központjukat. Munkájuk alapját a következőkben fogalmazták meg.

”Alapfeltevésünk szerint a betegség nem pusztán a test problémája, hanem az egész emberé. Hisszük, hogy az érzelmi és lelki állapotnak fontos szerepe van minden betegségre, így a rákra való hajlam kialakulásában, és minden betegségből való kigyógyulásban.”

Bernie S. Siegel orvosi tapasztalatai hatására 1978-ban egy mozgalmat hívott életre, Kivételes Rákbetegek elnevezéssel. A mozgalomhoz csatlakozókat kivételes együttműködésre tanította, ahol az orvos a beteg és a környezete minden erejét összehangolva együtt dolgozik a gyógyulás érdekében. Alapelveit az 1993-ban megjelent „Szeretet, gyógyítás, csodák” című könyvében foglalta össze, számos érdekes és gyakran megrendítő esettanulmány leírása alapján.

Napjainkban a tapasztalati megfigyelés mellett, kutatások is leginkább, hogy a különböző érzelmek milyen betegségekre tesznek fogékonnyá. Néhány olyan megállapítás, amiben a legtöbb kutató egyetért:

Az olyan embereknél, akiknek a társas viselkedésére az ellenségesség, az állandó kritizálás, a harag, gyűlölködés és a dühöngés jellemző, leggyakrabban szívkoszorúér problémák jelentkezhetnek, beleértve az infarktust is.

Érdekes eredménye a kutatásoknak, hogy az ellenséges viselkedés egy speciális fajtája még szomorúbb jövőt jósol a szív egészsége számára. Ez a cinikus ellenségesség. Olyan viselkedést értenek alatta, ahol az agresszió nem nyilvánvaló, csak az állandó gyanakvás, bizalmatlanság, és a gyakori sértettség a jellemző. Ez az érzelmi hozzáállás az ereket betegíti meg. Lerakodások alakulhatnak ki, ami az erek megrepedéséhez vezet.

És hogy mi lehet a megoldás? Erről ebben a blogbejegyzésünkben olvashatsz.

dr. Kígyós Éva

A gondolat-nagytakarításról

A legutóbbi debreceni tanfolyamomon érkezett egy levél a kérdésdobozba (sajnos nem írta alá a
kedves írója, mindenesetre köszönöm!):

„Ha valaki dühös rám, és ordít, magán kívül van, azonban én – ha jól működik az intuícióm –,
megláthatom, hogy nem is rám dühös, hanem benne van egy olyan óriási feszültség, amit az én
jelenlétemben tudott kiengedni. Én nem haragot, sértődöttséget érzek, hanem megtiszteltetést,
hogy őszinte volt hozzám, bízott bennem, mert le akarta tudni problémáját, és nem továbbcipelni. Itt
az intuíció kifejlesztésének fontosságára gondolok”.

Igen, arra is lehet gondolni. Én még inkább a pozitív hozzáállásra. Az élethez való hozzáállásunk jobbá
tételére. A gondolat-nagytakarítás lényegére!

Ha velem üvölt valaki, meg is sértődhetek, napokig rágódhatok rajta, vagy visszaüvölthetek, egyre
jobban fölhúzhatom, majd napokig hergelhetem magam az ügyön, végül megfájdul a fejem, rossz lesz
a hangulatom, aludni sem tudok már rendesen, stb., stb.

Magamat büntessem mások dühe, tisztességtelensége, vagy hülyesége miatt? Mennyivel jobb
feltételezni, kitalálni, vagy megérezni – ld. fenn – valami pozitív vonást, ami rám is pozitíven hat.
A világot, másokat megváltoztatni kevéssé – esetleg csak közvetve – áll hatalmunkban. A gondolat-
nagytakarítás lényege önmagunk megváltoztatása.

Akit mélyebben is érdekel a téma, szívből ajánlom figyelmébe legkedvesebb „mesterem”, Anthony de
Mello egyik kis videóját:

Már miért ne legyünk egyre jobban és jobbá? Legyünk!

Domján Gábor

Agykontroll és nyelvtanulás

Segíthet az Agykontroll a nyelvtanulásban?

Rövid válasz: Igen, nagyon.

Hosszú válasz: Igen, nagyon-nagyon-nagyon!

Minden viccet félretéve, ez nem túlzás.

A nyelvhasználat főleg tudat alatt játszódik le. Alapvetően szokás. A szokásokat pedig elsősorban tudatalattink irányítja. Éppen csak a jéghegy csúcsa, ami tudatos gondolataink irányítása alá esik.

Mégis, a tanteremben főleg tudatos gondolkodásunk kapuján kopogtatva próbálunk a nyelvtudás kastélyába bejutni, ami bizony sokszor, épp emiatt, kudarcba fullad.

Az Agykontroll segít megtalálni azt a kiskaput, amelyen át a nyelvtudást valóban lehetővé tevő tudatalatti működésekhez juttathatjuk el a tanulandó nyelvre jellemző információkat, hiszen az ellazult alfa-állapot épp ehhez a területhez nyit egyenes utat.

Mit tehetünk ennek érdekében? Hogyan segíthetjük meg magunkat, gyermekeinket, sőt, nyelvtanárként akár diákjainkat is a nyelvtanulás hatékonyabbá tételében?

Sok lehetőség nyílik erre: pl. alfa-állapotban hallgatjuk meg a tananyagot, előre beprogramozzuk magukat, hogy mindent könnyedén megértünk, megjegyzünk, és (pl. a 3-ujj technikával) könnyedén elő is tudunk hívni, ha szükségünk van rá.

Csodás lehetőség a filmek nézése is. A leghatékonyabb, ha ugyanazt a filmet nézzük meg többször. Először magyar felirattal, utána angol felirattal, harmadszorra pedig már felirat nélkül. Lélegzetelállító érzés, amikor a harmadik nézés után észrevesszük, hogy szinte automatikusan ugranak elő olyan szerkezetek, amelyeket korábban talán nem is ismertünk.

Nem elhanyagolható az érzelmi háttér sem. Ugyanúgy, ahogy a kisgyerek, a nyelvtanuló is akkor halad a legjobban, ha örömmel, játékosan kísérletezik az újonnan tanultakkal. Viszont a nyelvtanulás esetében a régi tapasztalatok, a mélyben futó negatív programok gátját állhatják ennek az örömteli könnyedségnek. A kudarctól, a szégyentől való félelem bizony sokszor visszatartja az embert ettől a játékos kísérletezéstől.

Szerencsére az Agykontroll ebben is segít, pl. a gondolat-nagytakarítással átírhatjuk régi programjainkat, a laborban megkereshetjük nyelvtanulási nehézségeinket okozó traumáinkat, sőt, rendbe is hozhatjuk őket, illetve az elmetükrével megerősíthetjük a sikerbe vetett hitünket.

Sok lelkesedést kívánok ebben az örömteli folyamatban minden nyelvtanulónak!

Egyre jobban!

Domján Andrea

Digitális detox

Ha túlzottan rákattantantál a digitális kütyükre, tudj róla, hogy van megoldás. Ez csak egy rossz szokás, amit 30 nap alatt – ha tudod a módját – át tudsz programozni. A Silva-féle agykontroll „szokáskontroll” nevű mentális technikájával.

Szokásainkat a tudatalattink irányítja. (Ezért nem lehet egy rögzült szokást akaraterővel megváltoztatni, hiszen az akaraterő csak a tudatos elmerészre hat.) A tudatalattink olyan, mint egy kisgyerek. Két lehetőség közül MINDIG azt választja, amelyik több ÖRÖMET ígér. A kulcs tehát: a tudatalatti számára kívánatossá tenni az áhított állapotot, adott esetben a digitális kütyük mérsékelt idejű használatát. Ezt relaxált állapotban a képzeleteddel tudod megtenni. 30 nap múlva MEGSZŰNIK a túlzott kütyüzés iránti késztetésed.

Nem hiszed? Akkor nézd meg Ostend Gáborral készített, 5 perces videóinterjúmat itt:

Gábor az alkohol iránti vágyát szüntette meg így.

Az egyszerű és garantáltan működő – lenyűgözően logikus – metodikát négynapos agykontroll-tanfolyamon tudod megtanulni, amit kitűnő kollégáim országszerte tartanak: www.agykontroll.hu . Addig annyit javasolok, hogy írj ÖRÖMLISTÁT azokról az örömökről, amelyeket akkor fogsz átélni, amikor már nem viszed túlzásba a digitális kütyük használatát.

Sok sikert!
Üdv: dr.Domján László orvos és agykontrolloktató

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Szeretnél-e tőlünk jó hírekkel és hasznos tanácsokkal teli hírlevelet kapni? Ha igen, javaslom iratkozz fel itt e hírlevélre!

Név: *
Email: *

* Az adataidat bizalmasan kezeljük.
A feliratkozással elfogadod a ÁSZF és Adatkezelési nyilatkozat